Cserpes Laura mézédes kerek narancsaival dobtuk fel a reggelünket

Letiltottad a reklámokat?

Kérlek támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat, vagy az Ad Blokkeredben hozzáadsz minket a kivételek listájához. Ne feledd, a Szexpresszót ingyen nézheted, de nem ingyen készül. Köszönjük!

Az énekesnő új fejezetet kezdett az életében, az év elején végig­nézte több mint 3000 Instagram-képét, majd kitörölte őket. Úgy érzi, ezzel a lelki megújulás útjára lépett.

Cserpes Laurát énekesnőként ismerte meg az ország a Megasztárban és később A Dalban is, ám ő az elmúlt években kipróbálta magát színésznőként is. Szerepel például az RTL Klubon futó napi sorozatban, a Keresztanyuban is. Az énekesnőről mostanában keveset hallani, de ő nem tűnt el a nyilvánosság elől csak kicsit átértékelte az életét és változtatott az életvitelén.

„Ez szinte egy időutazás volt. Végignéztem, mennyi minden történt velem, milyen sok lehetőség volt az életemben. Elgondolkoztam, meg tudtam-e élni azokat a pillanatokat. Volt olyan fotó, amihez nem találtam meg magamban a valódi, mély emléket. Sok dolog mellett elmegyünk, mert a jövőképünket hajkurásszuk, és nem éljük meg azt, ami éppen akkor történik velünk. Ezen szeretnék változtatni. Tudni kell lelassulni, és megszüntetni az űzöttség érzését, ami a lelkünkbe fészkeli magát. Megnyomtam az életemben az újraindítás gombot. A tőlem telhető legtöbbet szeretném adni a munkámban és a magánéletemben egyaránt. Az elmúlt két évemről írtam egy kislemezt, ami olyan, mintha a saját naplómat tenném a közönség elé, február végén jelenik meg. Ez is emléket állít majd annak a változásnak, amin az utóbbi időben átmentem.”

Most azonban egy remek poszttal tért vissza, és megkóstolnánk azokat a narancsokat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

cserpeslaura (@cserpeslaura) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

cserpeslaura (@cserpeslaura) által megosztott bejegyzés