Korábban lelkész volt, de most már a rúdt ánc a mindene a gyülekezetet elhagyó családanyának

Letiltottad a reklámokat?

Kérlek támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat, vagy az Ad Blokkeredben hozzáadsz minket a kivételek listájához. Ne feledd, a Szexpresszót ingyen nézheted, de nem ingyen készül. Köszönjük!

Nikole Mitchell vallásos baptista családban nőtt fel. Már gyerekkorában is arról fantáziált, hogy a rúdon tekeregjen, de akkor a neveltetése megakadályozza, hogy komolyabban is elgondolkozzon ezen. Olyannyira, hogy a háromgyerekes anya lelkész lett.

De még ez is nagyon szúrta a családja szemét, mert szerintük egy nőnek nem egy közösség irányítása a feladata, hanem a konyha vezetése és a gyerekek felnevelése.

„Annak ellenére, hogy mindennek ellentmondott, amit mondtak nekem, a szereplés iránti vágyam miatt úgy döntöttem, lelkész leszek.” – idézte a New York Post. Ez egyébként onnan jött, hogy még 2011-ben csatlakozott egy evangelista megagyülekezethez, ahol sokat tanult a nemi egyenlőségről, de egyébként is nagyon lelkes volt, érdekelte az ottani tanítás, ami végül odáig vezetett, hogy felkérték lelkésznek. 2016-ban a lelkészi ranglétrán már odáig jutott, hogy a most 10, 7 és 4 éves gyerekei nevelése mellett heti előadója lett a gyülekezetnek. Ugyanaz az év volt egyben az is, mikor LMBTQ-témájú színházi előadáson vett részt. Ekkor jött rá, hogy biszexuális, illetve pánszexuális.

Kettős életet kezdett élni, de 2017-ben végül elhagyta a gyülekezetet.Nem tudta, hogyan tovább, mikor elkezdett követni az Instagramon egy fehérneműmodellt, akinek a férje életmód-tanácsadó. Mitchell tudta, hogy többet akar megtudni a saját szexualitásáról, ezért jelentkezett egy Sexpress You (a szex és a fejezd ki magad szavak keverése) nevű tanfolyamra. Azt mondja, erre volt szüksége, a tanfolyam után fel is keresett egy fotóst, hogy készítsék el élete első meztelen fotósorozatát.

„Sírtam, mert sosem éreztem magam áldottabbnak és szentebbnek az életemben. Nem éreztem magam soha előtte ennyire szexinek és felszabadultnak.”

Azóta elindított egy OnlyFans-oldalt, ahol rajongók pénzért róla 18 pluszos képeket, videókat kapnak. Először félmeztelen képeket árusított, de ma már jobban személyre szabott tartalmakat készít. Emellett életmód-tanácsadó is lett. Már odáig jutottam, hogy márciusban valaki fizetett volna nekem több ezer dollárt, hogy lefeküdjek vele, amibe bele is mentem, de aztán jött a koronavírus és le lett mondva.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nikole Mitchell (@mitchellnikole) által megosztott bejegyzés