Rachel Evans, az Egyesül Királyságban élő nő már eddig is egy kisebb vagyont költött külsejére. Ha pontosak akarunk lenni akkor 25 ezer fontot, azaz nagyjából 9 millió forintot. Mit ért el vele? Szerintünk semmit de a képek alapján majd eldöntitek Ti, hogy megérte e. Egyébként a legidősebb élő Barbie banának már van egy 17 éves fia is, pontosan az ő születése után döntött úgy, hogy megváltoztatja külsejét és kés alá fekszik. Elmondása szerint a nagy mű még nincs kész, további műtétek várnak majd rá.
Tags:barbie
Related Articles
Tűkön ülünk, mert májusban végre elindul a strandszezon. Bár az …
Ha ez lesz a nyár divatja, akkor kénytelenek leszünk a szabadidőnket a strandon tölteni
A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az …
A nevét nem tudjuk kimondani, de Ekaterina jól fog esni a reggeli vajas kifli mellé
Gelencsér Tímeát az Exatlon című műsorból ismerhette meg az ország. …
Gelencsér Timi folytatja jó szokását és Dominikáról posztolja nekünk a finomságokat
Nem sokan mondanák meg első ránézésre, hogy Adrienne Koleszár rendőr. …
Büszkén jelentjük be, hogy magyar lány nyerte Németország legszebb rendőrnője címét
Egyre több ember kap kedvet a téli sportokhoz. Hazánkban rengeteg …
Hideg ide vagy oda, vele bármikor elutaznánk síelni
Ha szerencséd van, tied lehet az a 6 éves mekis …