Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Mutatjuk, melyek a legveszélyesebb és legbiztonságosabb helyek a közlekedési eszközökön

2018-05-02 Sanyi

Legyen az busz, gépkocsi, hajó vagy vonat, nagyon nem mindegy hol foglalsz helyet.

Autó:

Biztonságos ülés: A sofőr mögötti, illetve a középső ülés, bizonyított tény, hogy ezek a helyek roncsolódnak a legkevésbé egy frontális ütközés esetén.

Veszélyes ülés: Az anyósülés, mivel egy ütközés során a volán mögött ülő személy reflexből úgy tekeri a kormányt, hogy saját magát védje.

Minibusz:

Biztonságos ülés: Akik menetiránynak háttal utaznak, azoknak kevesebb az esélyük arra, hogy egy ütközés során beüssék a fejüket egy másik székbe.

Veszélyes ülés: Az ablak, illetve az ajtó melletti helyek, mivel az üveg sérülést okozhat, valamint ugyanúgy, mint az autó esetében, nem a legjobb döntés a sofőr mellett helyet foglalni.

 

Trolibusz:

Biztonságos ülés: Mindenképp a jobb oldalt válasszuk, és lehetőleg a menetiránynak háttal üljünk. A középen lehelyezkedő ülések kifejezetten biztonságosnak számítanak.

Veszélyes ülés: Ahogy a minibusz esetében, itt is kerüljük az ajtó, illetve az ablak melletti helyeket.

Busz:

Biztonságos ülés: A jobb oldali ülések, mert azok távolabb esnek a forgalomtól az úton.

Veszélyes ülés: Az első sorok, mivel ütközés esetén a szélvédőn becsapódhatnak a tárgyak. Nem tanácsos itt sem ablak, vagy ajtó mellé ülni az üvegszilánkok miatt, illetve a leghátsó helyek sem a legjobbak, mivel egy hátulról történő ütközés során itt sérülhetünk meg leginkább.

Vonat:

Biztonságos ülés: A legjobb, ha olyan kocsiba ülünk, amely a vonat közepén található, egy baleset esetén ugyanis mindig az első, vagy az utolsó vagonok sérülnek.

Veszélyes ülés: Az utazás irányába néző ülések.

Hajó:

Biztonságos ülés: A fedélzet, illetve a felső kabinok, mivel ezek később süllyednek el.

Veszélyes ülés: Az alsó kabinok, amelyek hamarabb megtelnek vízzel.

Repülőgép:

A szakértők nem értenek egyet abban, hogy melyik a repülő legbiztonságosabb és legveszélyesebb pontja, ugyanakkor a legtöbben közölük úgy véli, hogy a gép hátsó részében utazni kevésbé veszélyes.

Prev Article
Next Article
Tags:legveszélyesebb

Related Articles

Julia olyan tökéletes mintha megrajzolták volna, csak kár hogy nem a mi ceruzánkkal
Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos …

Julia olyan tökéletes mintha megrajzolták volna, csak kár hogy nem a mi ceruzánkkal

Ha Coral a HR osztályon dolgozna, valószínű, hogy egyből beadnánk az önéletrajzunkat
Coral lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti …

Ha Coral a HR osztályon dolgozna, valószínű, hogy egyből beadnánk az önéletrajzunkat

Rihanna csipkében tálalja fel dinnyéit
Ahogy azt korábban már megírtuk, remekül megy Rihanna cége: néhány …

Rihanna csipkében tálalja fel dinnyéit

Létezik ennél menőbb módja, hogy az ember így ugorjon le tejért a közértbe?
Nincs is rosszabb annál, amikor az ember egy fáradt nap …

Létezik ennél menőbb módja, hogy az ember így ugorjon le tejért a közértbe?

Dub FX is ritmust lép az idei EFOTT-on
Az ausztrál utcazenész már szinte hazajár Magyarországra, de rajongói el …

Dub FX is ritmust lép az idei EFOTT-on

Reméljük van nálad létra, mert Marie olyan magas hogy szükséged lesz rá
Nem egyszerű a dolguk a magas lányoknak. Iskolában biztos megkapják …

Reméljük van nálad létra, mert Marie olyan magas hogy szükséged lesz rá

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh