Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Leállították az Audik értékesítését, mert újabb csaláson kapták a céget

2018-05-09 Sanyi

Az említett modellekbe Euro-6 besorolású, hathengeres, Gen2 evo jelzésű dízelmotort építettek be. A vizsgálati eredményről tájékoztatták a német közúti közlekedési hatóságot (KBA) és a típusengedélyt kiadó luxemburgi hatóságot. A szabálytalanul működő motorvezérlő rendszerrel szerelt új gyártmányokat egyelőre nem szállítják ki, hanem a felügyeleti szervekkel együttműködésben kidolgoznak egy frissítést a szoftverre. A megrendelőket értesítik.

Az ügy előreláthatólag világszerte 60 ezer autót érint – áll a német autógyártó közleményében. A KBA már több mint 150 ezer Audi visszahívását rendelte el a károsanyag-kibocsátást szabálytalanul befolyásoló megoldások miatt a VW dízelbotrányának kezdete óta, több tízezer kocsit pedig a gyártó önként hívott vissza szervizre. A botrány 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

A VW a világ legnagyobb gépjárműgyártója, tavaly 10,74 millió gépjárművet értékesített, ami 4,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen és az Audi mellett a Skoda, a Seat, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche autómárka, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

Prev Article
Next Article
Tags:audi

Related Articles

Gyönyörködjünk Oliviában, aki szinte egyé válik a természettel
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket mindig feldobni. Higgyétek …

Gyönyörködjünk Oliviában, aki szinte egyé válik a természettel

Ha Sierra-t nem húznád jobbra a Tinderen akkor senkit
Régen minden más volt, de a tinderes társkeresőknek most jóval …

Ha Sierra-t nem húznád jobbra a Tinderen akkor senkit

Ma is egy igéző barna szempár fog minket az ágyba csalogatni
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal …

Ma is egy igéző barna szempár fog minket az ágyba csalogatni

Camila unatkozott, ezért játszani hívott minket
Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is …

Camila unatkozott, ezért játszani hívott minket

Lehet, hogy reng mint a kocsonya, de Neringa így is ízlene
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Lehet, hogy reng mint a kocsonya, de Neringa így is ízlene

A diákok alig várják, hogy Samantha tanárnő előkapja a vonalzóját
Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk …

A diákok alig várják, hogy Samantha tanárnő előkapja a vonalzóját

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh