Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Felnőttfilmesek segítenek betartani az egészségügyi szabályokat – videó

2020-08-03 Sanyi

Újabb kampányt indított az egyik legnagyobb felnőttfilm megosztó oldal, hogy segítsen egészségesen átvészelni a járványt. A nehéz időszakban nem ez az első ilyen megmozdulása a cégnek, hiszen először Olaszországnak, majd az egész világnak ingyenessé tették prémium videóikat, majd aztán az egész család számára nézhető kézmosós csatornát indítottak, az eredeti filmek címeire hajazó elnevezésekkel.

Azonban ez még mind semmi, tudták fokozni, és oktatóvideókat készítettek az erre jelentkező modellekkel, hogy mindenki biztosan tudja, hogyan kell higiénikusan és egészségesen folytatni a nemi életét, amit éppúgy megváltoztatott a járvány, mint a hétköznapokat. A videókban egyébként társadalmi távolságtartás szabályaira is ügy

Prev Article
Next Article
Tags:Felnőttfilmesek

Related Articles

Elképzelhető, hogy a jövőben Budapestről Bécsbe ilyen vonattal a hangsebesség kétszeresével száguldunk majd
A HTT annak a két cégnek az egyike, akik először …

Elképzelhető, hogy a jövőben Budapestről Bécsbe ilyen vonattal a hangsebesség kétszeresével száguldunk majd

Ganxta Zolee is rappel az új CBA-s reklámban, mi kérünk elnézést, kisütötte az agyunk
Soha nem gondoltuk volna, hogy visszasírjuk Kasszás Erzsit, de most …

Ganxta Zolee is rappel az új CBA-s reklámban, mi kérünk elnézést, kisütötte az agyunk

Megunta, hogy filléreket keres ápolónőként, kitalálod mire váltott?
Dráma váltást hozott a koronavírus egy 28 éves német nő …

Megunta, hogy filléreket keres ápolónőként, kitalálod mire váltott?

Még a legnagyobb ra­jon­gó­it is meg­osztja Ma­donna új topless fo­tója
Legnagyobb rajongói erős kritikát fogalmaztak meg a pop nagyasszonyával szemben. …

Még a legnagyobb ra­jon­gó­it is meg­osztja Ma­donna új topless fo­tója

Nem volt választása, mennie kellett a rendőrnőnek, amiért ilyen képeket rakott fel magáról
Nem volt választása, mennie kellett a rendőrnőnek, amiért ilyen képeket …

Nem volt választása, mennie kellett a rendőrnőnek, amiért ilyen képeket rakott fel magáról

Új traffipaxrendszer jön a magyar utakra, ilyen lesz
A rendőrség gőzerőkkel dolgozik az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetésén, nyilatkozta az InfoRádiónak a rendészeti …

Új traffipaxrendszer jön a magyar utakra, ilyen lesz

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh