Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Az ápolónő megmutatta a csodaszerét, ki is rúgták érte

2021-12-13 Sanyi

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk csinos fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Allie Rae-t. A 37 éves, háromgyermekes édesanya az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem az Onlyfanson, mint ápolóként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Allie.

Az ápolónőnek azonban bejött a váltás: fotóival most 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta. Férje pedig támogatja a fiatal anyukát a karrierjében.

Prev Article
Next Article
Tags:ápolónő

Related Articles

Daiane szereti sajátos módon megünnepelni hazája győzelmét
Daiane mindent bedob, hogy Brazília nemzeti tizenegye mindig győzzön.  Rajta …

Daiane szereti sajátos módon megünnepelni hazája győzelmét

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Nathalie-nál is
Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön …

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Nathalie-nál is

Lily nagy világjáró és csomagolt nekünk is egy kis útravalót
Kirándulni jó. Szeretjük a természetet főleg, ha az idő megengedi …

Lily nagy világjáró és csomagolt nekünk is egy kis útravalót

A mosoly állítólag sok mindent elárul az emberről, lássuk Carolina mit rejteget
Az emberek nagy része nem szívesen jár fogorvoshoz. Tényleg már …

A mosoly állítólag sok mindent elárul az emberről, lássuk Carolina mit rejteget

Opitz Barbi a strandon mutatta meg, hogy valójában mekkorák is
Strandolni ment az énekesnő, a fotó persze most sem maradt …

Opitz Barbi a strandon mutatta meg, hogy valójában mekkorák is

Kourtney Kardashian a konyhában lakatta jól a szemünket (is)
Kourtney Kardashian nem rég indította el életmód weboldalát, a Poosh-t, …

Kourtney Kardashian a konyhában lakatta jól a szemünket (is)

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh