Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

“Sírva fakadnék, ha kevesebb, mint egymillió font lenne a számlámon” – nyilatkozta az elkényeztetett milliomoscsemete

2022-02-13 Sanyi

Saffron Drewitt-Barlow a legnagyobb luxusban él és egy ideje konkrét zsebpénzre már nincsen sok szüksége, hiszen szülei támogatásával létrehozta saját kozmetikai és szépségipari márkáját.

A 21 éves angol lány szülei a milliárdos üzletember házaspár, Barrie és Tony Drewitt-Barlow, akik minden jel szerint el is kényeztetik szemük fényét. Sofia havonta kezdetben havi 1,5 millió forint költőpénzt kapott, emellett pedig egy korlátlanul használható hitelkártya is a rendelkezésére áll, amit igyekszik kihasználni.

Egy ideje konkrét zsebpénzre már nincsen sok szüksége, hiszen szülei támogatásával létrehozta saját kozmetikai és szépségipari márkáját, igaz, előtte közel 15 millió dollárt (4,6 milliárd forintot) kapott Tonytól, miután egy másik vállalkozása földbe állt. És persze 100 ezer font (31 millió forint) is járt neki, amikor plasztikai beavatkozásokat csináltatott.

“Nem közölném, hogy pontosan mennyi pénzem van a bankban, de sok. Ha mondjuk egymillió dollárnál kevesebb lenne, akkor szerintem sírnék, hogy ilyen alacsony életszínvonalra nem süllyedhetek.” – meséli a milliárdosgyerek, aki szerint az a pénz, amit esetenként kap, az igenis a sajátja.

Prev Article
Next Article
Tags:egymillió

Related Articles

Videón, ahogy a magyar rendőrök menet közben vadásznak a gyorshajtókra
A rendőrség célja az olykor akár életveszélyes közlekedési jogsértések elleni …

Videón, ahogy a magyar rendőrök menet közben vadásznak a gyorshajtókra

Rébeccá szorgosan tanul a vizsgákra, de nagyon melege volt
Az egyetemista létnek van pozitív és negatív oldala is. Nyilván …

Rébeccá szorgosan tanul a vizsgákra, de nagyon melege volt

Nicole ahogy otthon takarít az maga az álom
A home office, vagyis az otthoni munkavégzés intézménye már régóta …

Nicole ahogy otthon takarít az maga az álom

Késő esti képcsokorral tesszük szebbé az éjszakádat 10.
Ez a sorozat tartalmazza mindazt ami miatt a női nem …

Késő esti képcsokorral tesszük szebbé az éjszakádat 10.

Ettől a gyönyörű mosolytól minden sliccgomb elpattan
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Ettől a gyönyörű mosolytól minden sliccgomb elpattan

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Deryn-nál is
Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön …

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Deryn-nál is

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh