Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Pincérkedés indított el a százmilliók felé – 10/10

2022-07-24 Sanyi

Van, aki gyorsétteremben kezdi, vagy épp pincérnőként, de aztán ráébred: valami mást akar kezdeni az életével, ma pedig már százmilliói vagy akár milliárdjai vannak. Olyanról azonban ritkábban hallunk, hogy épp a pincérnősködés hozza meg valakinek az első milliókat. Pedig a Miamiban élő Nel Peralta épp ilyen karriertörténetet tudhat maga mögött: egy év alatt kétmillió dollárt, átszámítva 760 millió forintot hozott össze, azaz van mit a tejbe aprítania.

Pedig nem volt ez mindig így.

“Sok mindennel foglalkozom, és jellemzően úgy tanulok bele, hogy csinálom. Hibázok, de egyre jobb leszek. Saját magam főnöke vagyok. Én vagyok a termék!” – magyarázza Nel a Truly videójában, a szerénységet még messziről sem ismerve.

A fiatal milliomos elmesélte: szegény környéken nőttek fel New Yorkban. Hogy innen kiszakadjanak, a szülei úgy döntöttek, Miamiba költöznek. Egy napon valaki megemlítette neki, hogy miért nem pincérnősködik a tengerparton?

“Amikor elkezdtem kiszolgálni és posztolni, az őrült egy helyzet volt, megváltoztatta az életemet! Annyi pénzt kerestem, amennyit soha nem láttam még. A fiatal nő akkor érezte, hogy egyenesben van, amikor egyetlen este alatt összesen 8000 dollár, azaz 3 millió forint borravalót kapott.

Prev Article
Next Article
Tags:Pincérkedés

Related Articles

Nicole Scherzinger úgy kinyílt a tengerparton, hogy huzat lett
Forró nyaralós fotókkal örvendeztette meg rajongóit Nicole Scherzinger. Az énekesnő …

Nicole Scherzinger úgy kinyílt a tengerparton, hogy huzat lett

Kinsey a tengerparton piszkolta össze magát
A mai nap Kinsey Golden-t hoztuk el nektek, akit még soha …

Kinsey a tengerparton piszkolta össze magát

Távoznia kellett a rendőrségtől a magyar származású rendőrnőnek, mert ilyen képeket rakott fel magáról
Sajnálatos módon arra hivatkozva bocsájtottak el a rendőrségtől egy hölgyet, …

Távoznia kellett a rendőrségtől a magyar származású rendőrnőnek, mert ilyen képeket rakott fel magáról

Bi­ki­ni­ben mu­tatta meg tö­ké­le­tes tes­tét Ru­bint Réka
Szerencsére a fit­nesz­lady előszeretettel posztolja mikor mit csinál, így kaphattunk …

Bi­ki­ni­ben mu­tatta meg tö­ké­le­tes tes­tét Ru­bint Réka

Rubint Rékát egy szál bugyiban masszírozták át
Rubint Réka elárulta, mivel az izmai rendszeresen igénybe vannak véve, …

Rubint Rékát egy szál bugyiban masszírozták át

Bár nincs hideg, de Kitty égnek álló ( . ) ( . ) olyan éles, mint a csempevágó
Ismerjétek meg Kitty-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód …

Bár nincs hideg, de Kitty égnek álló ( . ) ( . ) olyan éles, mint a csempevágó

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh