Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Bőkezű volt vele a természet, de alaposan meggyűlik a baja a termetes kannáival

2022-08-22 Sanyi

A élet van akinek ad, másoktól pedig elvesz. Anastasia-val igen bőkezű volt.

“Rajtam minden természtes. Az anyatermészet nagyon nagylelkű volt velem’ – mondta Anastasia Berthier, akinek 34KK-s a mérete. Már 15 évesen is D kosárral közlekedett, ami feszélyezte, de idővel aztán kibékült ezzel. Még úgy is, hogy nagyon nehezen talál az alakjához megfelelő ruhát. Sokszor nagyobb méretet vásárol, amit aztán elvisz átszabatni a saját méreteire.

Berthier állítja, „elég sok beteg emberrel” van dolga, mégsem hagyja abba a képek posztolását, mert a követői újból és újból inspirálják ehhez. Főleg, bár ebből kevés van, a nőktől kapott elismerő szavak esnek neki jól.

A modellkedés előtt grafikusként és tartalomgyártóként is dolgozott, és fest is, de azt mondja, ezekből nehezen élt meg. Az Instagram-oldalát 2018-ban indította, először a festményiről rakott ki képeket, majd a modellmunkáiból is, két év alatt több mint 510 ezer követője lett. Pontosabban két oldala is nagyjából félmillió követőnél tart, ugyanis az Instagram egyszer hat hónapra felfüggesztette a profilját, ami miatt indított egy másikat is.

Prev Article
Next Article
Tags:természet

Related Articles

Maria imádja a komolyzenét, mi pedig őt imádjuk, amikor levetkőzik
Kiváló zenei ízlésű kolumbiai, Pavarotti rajongót hoztunk most nektek, lessetek …

Maria imádja a komolyzenét, mi pedig őt imádjuk, amikor levetkőzik

Megyeri Csilla a tükör előtt nyílt ki nekünk, szó szerint
Megyeri Csilla egy igencsak finom fotóval lepte meg a követőit. …

Megyeri Csilla a tükör előtt nyílt ki nekünk, szó szerint

Elég hideg van, Eva égnek álló ( . ) ( . ) jelzi, hogy mennyire
Ismerjétek meg Eva-t, aki egyenesen Olaszországból érkezett el hozzánk. Korábban …

Elég hideg van, Eva égnek álló ( . ) ( . ) jelzi, hogy mennyire

Abigail évente több mint 200 milliót keres azzal, hogy ilyen képeket oszt meg Instagramján
Azt jól tudjuk,hogy akinek instán milliós követő tábora van, abból …

Abigail évente több mint 200 milliót keres azzal, hogy ilyen képeket oszt meg Instagramján

Baukó Éva gyümölcskosárral készül nekünk ezen a hideg reggelen
Baukó Éva egy ideje visszavonult a közösségi médiától, legalábbis, ami …

Baukó Éva gyümölcskosárral készül nekünk ezen a hideg reggelen

Holly állítja,hogy azért törölték a Tinder-ről mert túl jól néz ki, szerintünk meg az ilyen képei miatt
A 26 éves Holly Valentine Los Angelesben él, de munkája miatt gyakran …

Holly állítja,hogy azért törölték a Tinder-ről mert túl jól néz ki, szerintünk meg az ilyen képei miatt

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh