Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

A magyar Barbie-lány azt vallja hogy, túl szép ahhoz, hogy dolgozzon

2023-05-03 Sanyi

Soha nem érezte magát csúnyának a 25 éves magyar lány, de amióta közel 60 millió forintot költött a „megszépülésére” azóta érzi magát teljesnek.

A Budapesten élő Sipos Luna azt mondja, gyerekkora óta imádja a Barbie-kat, az első emléke az, hogy velük babázik. Már egészen fiatalon úgy érezte, hogy emberi külső helyett sokkal inkább szeretne úgy kinézni, mint egy kitalált karakter, egy élő baba.

Barbara tizenhét évesen kezdett bele az átalakulásba, és azóta tíz beavatkozáson esett át. Gyakorlatilag ebbe minden benne van, nincs érintetlen terület, semmi sem eredeti. Mindent a volt férje fizetett, aki azóta már elvált, szóval a végeredmény nem biztos, hogy tetszett neki. Az átalakulásának azért érzi néha a hátrányait is, vannak emberek ugyanis, akik hajlamosak arra, hogy a külseje miatt ne vegyék komolyan.

Barbara korábban recepciósként dolgozott, de ott kellett hagynia a munkahelyét, mert minden férfi megőrült közelében. Úgy gondolja, ha egy nő túl jól néz ki, képtelen érvényesülni a munka világában, mert a főnökei folyton kikezdenek vele.

Prev Article
Next Article
Tags:magyar

Related Articles

Ilyen tanárnővel szívesen vállalnánk a külön órákat is
Lanei tanárnak készül, és hát egészen biztos, hogy leendő tanítványai …

Ilyen tanárnővel szívesen vállalnánk a külön órákat is

Júliától egy picit megremegett a térdünk, szóval jobb ha leülsz, mielőtt megnézed
A brazil lány a mindig fülig érő szájával annyira cuki …

Júliától egy picit megremegett a térdünk, szóval jobb ha leülsz, mielőtt megnézed

Ahogy Ica néni lealázza a kocsisort, azon tuti hogy besírsz
A Trollfoci készítette ezt a félperces videót, amely Palik Laci …

Ahogy Ica néni lealázza a kocsisort, azon tuti hogy besírsz

Natalie egy igazi üzletasszony, aki simán az ujjai köré teker
A Nőknek mindig jobban kell figyelnünk a külsejükre, a megjelenésükre …

Natalie egy igazi üzletasszony, aki simán az ujjai köré teker

Daphne idomai láttán azonnal be kellett kapcsolnunk a lékkondit a szobában
Daphne Joy nevéről már korábban is lehetett hallani a médiából. …

Daphne idomai láttán azonnal be kellett kapcsolnunk a lékkondit a szobában

Toni Breidinger profi autóversenyző, de a versenysport mellett talált más elfoglaltságot
Az amerikai ARCA Menards szériában versenyző Toni Breidingert komoly elismerés …

Toni Breidinger profi autóversenyző, de a versenysport mellett talált más elfoglaltságot

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh