Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Ally már a koliban tudta, hogy mi a legjövedelmezőbb szakma a számára

2023-05-10 Sanyi

Ally minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten. Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 25 éves Mara, hogy évi egy millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Ally egy igazi természetes szépség. Olyan sok előfizetője volt már a karrierváltás óta, hogy új fizetéséből már vett egy három szobás házat és egy gyönyörű autót is. Az angol lány elmondása szerint azonban élete közel sem egy álom. Rengeteg kritika éri – és nem csupán a virtuális világban találják meg rosszakarói, többször előfordult, hogy a nyílt utcán tojásokkal dobálták meg.

Prev Article
Next Article
Tags:koliban

Related Articles

18 évesen elköltözött szüleitől, egy évvel később már fürdött a milliókban
18 évesen egy teljesen átlagos családból indult, úgy jött el …

18 évesen elköltözött szüleitől, egy évvel később már fürdött a milliókban

300 milliós gyönyört okoz a gyémántokkal telepakolt platinavibri
Olyan mint egy királyi jogar, ám ennek a gyémántokkal telepakolt …

300 milliós gyönyört okoz a gyémántokkal telepakolt platinavibri

Sophie mindig jól lakat minket, most is egy nagy adag tejjel kísértük le az ebédet
Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet …

Sophie mindig jól lakat minket, most is egy nagy adag tejjel kísértük le az ebédet

Matematika órán nem látsz olyan derékszöget, mint amit most Priscilla mutat majd nekünk
A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az …

Matematika órán nem látsz olyan derékszöget, mint amit most Priscilla mutat majd nekünk

Hihetetlen dolgok kerülnek felszínre a leapadt Dunából
Felszínre került már hajóroncsok, százéves sírkövek, sőt, még értékes aranyleletek is valamint az …

Hihetetlen dolgok kerülnek felszínre a leapadt Dunából

Majd kibuggyannak a színésznő hatalmas cickói
Lélegzetelállítóan fest a kamerák előtt Charlotte McKinney. Még csak 17 …

Majd kibuggyannak a színésznő hatalmas cickói

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh