Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

A mai nyerőszámunk a 47-es de nem lottóban, hanem korban

2023-05-16 Sanyi

Vannak azok az anyuka típusok, aki ha bemennek egy szülői értekezletre akkor az összes szempárt mágnesként vonzzák magukhoz. Ebbe a kategóriába tartozik Jana Stachová is, aki mind a szülőknél mind pedig a tanári karnál kicsapta a biztit.

A 47 éves Jana elég sokat profitál a népszerűségéből, és ezt sokan irigykedve nézik. Ismerjük az embereket, és ahogy ilyenkor lenni szokott, a többi szülőt idegesítette az anyuka hirtelen jött “gazdagsága” és nyomozásba kezdtek és kiderítették a titkát. Fotóit felhasználva próbálták elérni, hogy rúgják ki a fiát az iskolából. A szülői hadjárat szerencsére nem ért célt. Jana felkereste az igazgatót, ahol elmondták, hogy az online tartalomgyártás mára már ugyanolyan munka mintha mást dolgozna.

Az anya elmondta, hogy olyan korszakába érkezett az életében, ami depresszióba sodorta, úgy érezte nem szép, nem kellene senkinek. Önbizalma teljesen odalett. Ismerősei bíztatására vágott bele, és a sok pozitív visszajelzés segített neki kilábalni ebből a negatív állapotból.

Prev Article
Next Article
Tags:lottóban

Related Articles

Az ellenzék úgy akadályozott meg egy szavazást, hogy gránátokat dobáltak a parlamentben
A szép szó már nem segített, ezért könnygázzal térítették el …

Az ellenzék úgy akadályozott meg egy szavazást, hogy gránátokat dobáltak a parlamentben

Azért csak érdekel, ki lett az év felnőttfilmese, nem igaz
Így év elején egymást érik a díjátadók. Számot kell adni …

Azért csak érdekel, ki lett az év felnőttfilmese, nem igaz

Jennifer Lopez szimplán csak megmutatta a tangáját
Jennifer Lopez minden nap megbabonáz minket. 49 éves, de még …

Jennifer Lopez szimplán csak megmutatta a tangáját

Szirénázó rendőr ment a magyar motoros után, aki bemutatott nekik és elhúzott
“Mi csak kerekezünk,nem ártunk senkinek. Tessék minket békénhagyni!” – ezzel a …

Szirénázó rendőr ment a magyar motoros után, aki bemutatott nekik és elhúzott

Francesca-val se a Dechatlon-ban fogunk összefutni a túra részlegen
Ősszel ezernyi színben pompázik az erdő. Ilyenkor jön el a …

Francesca-val se a Dechatlon-ban fogunk összefutni a túra részlegen

A magyar énekesnő legújabb képeitől még a kilincs is a kezünkben maradt
Az indiai származású énekesnő, úgy gondolta van rajta némi plusz …

A magyar énekesnő legújabb képeitől még a kilincs is a kezünkben maradt

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh