Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Bencsik Tamara inkább énekelni szeretne, de ezek a fotók nem maradtak titokban

2023-06-10 Sanyi

Bencsik Tamara 2008-ban, mindössze 21 évesen debütált a Megasztárban. Kilenc évvel ezelőtt párjával Németországba költöztek, de az átállás nem volt zökkenőmentes. OnlyFans karrierbe kezdett, de nemrég réjött, hogy mégis énekelne. A fotók azonban nem maradtak titokban, sokminden előkerült az énekesnő profiljáról.

Tamara nehéz anyagi helyzetben volt, így férje hatására regisztrált , hogy pénzt keressen. Elmondása szerint egész szépen keresett vele. Hogy eltartsa magát, bármilyen munkát el kellett vállalnia, többek között takarítóként is dolgozott.

Tamara nemrég arról mesélt az RTL Reggeliben, hogy hazatért és visszaköltözött szülővárosába, Délegyházára, mert vágyott haza és hiányoztak a barátai. Ő és párja jól érzik magukat új otthonukban, Tamara pedig rengeteg fellépéssel van elfoglalva, ami miatt felhagyott a mellékállásával.

“Természetesen nem ebből szerettem volna megélni, továbbra is a hangomból, de a fellépések mellett egész jó pénzkereseti lehetőség volt” – mesélte az énekesnő.

Prev Article
Next Article
Tags:Bencsik Tamara

Related Articles

10 mozis felnőtt jelenet, ahol tényleg megtörténtek a dolgok
z a tízes lista összeszedi a történelem olyan filmjeit, ahol …

10 mozis felnőtt jelenet, ahol tényleg megtörténtek a dolgok

Julietta elvitt minket egy izgalmas kirándulásra az erdő mélyére
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal …

Julietta elvitt minket egy izgalmas kirándulásra az erdő mélyére

Mielőtt elunnád az életed a melóba, kicsit pörgessük fel a napot Jekatyerina-val
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Mielőtt elunnád az életed a melóba, kicsit pörgessük fel a napot Jekatyerina-val

Tucatnyi filmben kapott már epizódszerepet de Carlotta-nak mi más műfajban adnánk Oscar díjat
Számos sorozatban és filmben szerepelt már Carlotta, de egyenlőre a …

Tucatnyi filmben kapott már epizódszerepet de Carlotta-nak mi más műfajban adnánk Oscar díjat

Ma Anllela mutatta meg, hogy egy cérnadarab is öltöztet
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Ma Anllela mutatta meg, hogy egy cérnadarab is öltöztet

Ahogy ez a szöszi rázza a kuffert úgy még két rántás se kéne
Paola Skye  pont az a fajta finomság, amit az ember a …

Ahogy ez a szöszi rázza a kuffert úgy még két rántás se kéne

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh