Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Ꮇartina elég sajátos módon ment el a moziba megnézni az új Barbie filmet

2023-08-07 Sanyi

A Barbie-film hatalmas kasszasiker, vasárnap érheti el az egymilliárd dolláros jegybevételt. Greta Gerwig ezzel bevonult a filmtörténelembe, ugyanis ő az első nő, aki egyedül rendezett olyan filmet, amely ekkora jegybevételt ér el.

Óriási sikernek bizonyul Greta Gerwig Barbie-filmje, amelynek jegybevétele a Hollywood Reporter becslése alapján vasárnap érheti el az egymilliárd dollárt. A portál megjegyzi, hogy ez az első olyan élőszereplős film a történelemben, amelyet egy nő egyedül rendezett meg férfi társrendezők nélkül, és elérte az egymilliárd dolláros jegyeladási határt. A lap szerint egyelőre nincs is komoly vetélytársa a Barbie-filmnek, amely fenyegetné listavezető pozícióját. A nyár másik nagy dobása az Oppenheimer című, Christopher Nolan által rendezett háromórás történelmi film, ami inkább csak a saját kategóriájában ér el szép sikereket. A Hollywood Reporter szerint a hétvége után ez a film 551 millió dolláros globális jegybevételt fog produkálni.

Természetesen az ismert influenszerek is a moziban szeretnék megtekinteni a Brbie filmet. De stílusosan csakis rózsaszínben, hogy az menjen a film képvilágához. Martina azonban még ezen is túl tudott tenni. Reméljük ezt a jövő generációja nem látta mert bizony moziban nem illik így viselkedni, de az előzetesek helyett azért szívesen megnéztük volna.

Prev Article
Next Article
Tags:Ꮇartina

Related Articles

Ha Sol mondja az időjárást, akkor akár az eső is szakadhat egész héten
Hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, amikor csinos bemondó nőkről …

Ha Sol mondja az időjárást, akkor akár az eső is szakadhat egész héten

Júliától most egy picit megremegett a térdünk, szóval jobb ha te is leülsz
A brazil lány a mindig fülig érő szájával annyira cuki …

Júliától most egy picit megremegett a térdünk, szóval jobb ha te is leülsz

Ez a mennyország. Egy kamionnyi tejcsokoládé ömlött az autópályára
Ha létezik mennyország a csokiimádók számára, akkor a Lengyel autópálya …

Ez a mennyország. Egy kamionnyi tejcsokoládé ömlött az autópályára

Alia jóvoltából egyenesen Marokkóig utazunk
Gondolkoztatok már azon, hogy ha megtehetnétek hova utaznátok el szívesen? …

Alia jóvoltából egyenesen Marokkóig utazunk

Kovács Patrícia pikáns ágyjelenetben villantotta meg kebleit
Nem csak a Szandrát alakító Szorcsik Vikit láthatjuk, amint ledobja …

Kovács Patrícia pikáns ágyjelenetben villantotta meg kebleit

El ne indulj a cukrászdába mert Jess meghozta a desszertet
Mindenki szereti az édességet, a csokoládét, de szinte mindenkinek van …

El ne indulj a cukrászdába mert Jess meghozta a desszertet

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh