Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Gina olyan mint egy játékbaba, de szívesen beletennénk az elemünket

2023-08-21 Sanyi

Aki szép, az reggeli is szép és tudjuk, hogy ez már egy elcsépelt mondatnak hangzik, de most rá fogtok jönni, hogy hatalmas igazság van benne. A nők nagyon jól bánnak a sminkekkel, kis túlzással állítjuk, hogy már sminkmestereket megszégyenítő módon. Ezt még fokozzák a különböző  beavatkozásokkal és akkor a végeredmény első látásra csodálatosnak tűnhet.

Aztán belevetik magukat az éjszakába, ahol leszólítod, és akkor még azt gondolod megtaláltad álmaid nőjét. A fekete leves azonban majd reggel jön amikor mellette ébredsz.

Az Instagramon 380 ezer követővel rendelkező Gina szép jövő előtt áll a szakmában. Egykor sokat bántották kinézete miatt, mostanra azonban úgy néz ki, ahogy mindig is szeretett volna. Átszámítva több mint 15 millió forintjába került ez a külső, de úgy érzi megérte. Reggelig sorolhatnánk, hogy mi minden változott rajta az évek során,  hogy végül úgy nézzen ki, mint egy játékbaba, ami nem feltétlenül a gyerekek vinnének haza, sokkal inkább az apukájuk. Sokan rajonganak érte , és a kommentelői szerint ő a tökéletes nő, azonban a lány mostanra másmilyen figyelemre vágyna, a férfiak szívét szeretné.

„Egy mestermunka vagyok, aki a béke uralásán fáradozik” -vallja magáról. Hát nem is tudjuk, inkább nézzétek meg.

Prev Article
Next Article
Tags:elemünket

Related Articles

A násznép is csak pislogott Paloma menyasszonyi ruhája láttán
Ha ilyen szettben állna a barátnőd az oltár elé, nem …

A násznép is csak pislogott Paloma menyasszonyi ruhája láttán

Vasvári Vivien szirmait csak a szentlélek takarja
Vasvári Vivien mindig is szerette megmutatni magát és a mostani …

Vasvári Vivien szirmait csak a szentlélek takarja

Kaleesy kinyílt mint egy jó könyv, mi pedig átlapoztuk
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal …

Kaleesy kinyílt mint egy jó könyv, mi pedig átlapoztuk

BMW M5 vs. Mercedes-AMG E63 S – Melyik a gyorsabb?
Vajon a 600 lóerős BMW M5 vagy a 612 lóerős …

BMW M5 vs. Mercedes-AMG E63 S – Melyik a gyorsabb?

Sajátos módon ünnepli hazája győzelmét a brazil szurkoló
Daiane mindent bedob, hogy összejöjjön Neymaréknak a brazil válogatott történetének …

Sajátos módon ünnepli hazája győzelmét a brazil szurkoló

A túl sok orális szextől ilyen lesz a szájüreg
Egy mexikói fogorvoshoz rutinvizsgálatra érkezett a 47 éves férfi. A …

A túl sok orális szextől ilyen lesz a szájüreg

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh