Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Jenny ápolónőként dolgozik és a betegek szerint Ő maga a csodaszer

2023-10-02 Sanyi

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Jenny Nieman-t, aki sikeres diplomát szerzett, így már profi nővérként dolgozhat. Már évek óta szívügye az egészségügy és az emberek megsegítése. 4 éve kezdett el nővérként dolgozni és akkor elhatározta, hogy beiratkozik az egyetemre. Sikeresen elvégezte és azóta pedig már főnővér egy klinikán. Pedig nem szorulna rá ugyanis nem ez a fő megélhetési forrása.

„Sokkal több pénzt keresek otthon a gép előtt, mint ápolóként, amit csak azért csinálok mert szerettem.” – tette hozzá Jenny. Az ápolónő fotóival most 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Prev Article
Next Article
Tags:csodaszer

Related Articles

Kiss Ramóna fehérneműben domborít legújabb filmjében
Friss, fiatalos, szórakoztató párkapcsolati komédia, talán így lehetne a legjobban …

Kiss Ramóna fehérneműben domborít legújabb filmjében

A tanárnő kedvelt hobbija volt, hogy diákja előtt kényeztette magát
Kérdem én: a mi időnkben hol voltak ezek a tanárnők? …

A tanárnő kedvelt hobbija volt, hogy diákja előtt kényeztette magát

Késő esti képcsokorral tesszük szebbé az éjszakádat 44.
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal …

Késő esti képcsokorral tesszük szebbé az éjszakádat 44.

Tina egyáltalán nem egy nádszál vékony csaj, de pont ettől olyan isteni
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Tina egyáltalán nem egy nádszál vékony csaj, de pont ettől olyan isteni

Jackie Chan rengeteg törött csontjával együtt ma 64 éves
Születésnapos az élő legenda, aki már lassan hat évtizede szórakoztatja …

Jackie Chan rengeteg törött csontjával együtt ma 64 éves

Chaly akár Kim Kardashian ikertestvére is lehetne olyan kerek
Csodálatos tanmese a 21. századból, aminek az a tanulsága, hogy …

Chaly akár Kim Kardashian ikertestvére is lehetne olyan kerek

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh