Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

“Ezt nem lehet fürdőruhának nevezni” – és Sierra képtelen leállni

2023-11-10 Sanyi

Sierra közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Carla folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

A Kubai hölgy most Európában vakációzik és legutóbb egy olaszországi strandon keltett feltűnést.  Ő az esetről csak így nyilatkozott:

„Európai nyár. Úgy látszik, az olaszok nem voltak felkészülve az érkezésemre” – fűzte hozzá Carla, elégedetten konstatálva, micsoda feltűnést keltett.

Prev Article
Next Article
Tags:fürdőruha

Related Articles

Nádai Anikó falatnyi bikiniben mutatta meg magát
Nádai Anikónak nem bírja tovább. Elege lett a télből, és …

Nádai Anikó falatnyi bikiniben mutatta meg magát

Steph megmutatta a Valentin-napi kollekcióit és odáig vagyunk érte
Steph lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti …

Steph megmutatta a Valentin-napi kollekcióit és odáig vagyunk érte

Szorcsik Viki ettől jobban már nem is tudna levetkőzni a tengerparton
Szorcsik Viki a tél elől Punta Chame-ra menetkült, ami Panamában …

Szorcsik Viki ettől jobban már nem is tudna levetkőzni a tengerparton

Rita Ora feltöltött egy képet, csak elfelejtette, hogy félcsupin sminkel
Az Rita Ora megemlítette, hogy ugyan nem ő a világ …

Rita Ora feltöltött egy képet, csak elfelejtette, hogy félcsupin sminkel

Látványos, ahogy a 3000 bar nyomású mosót ráengedik az autóra
Az autóra a pasik nagy része gondosan odafigyel. Mossuk, takarítjuk, …

Látványos, ahogy a 3000 bar nyomású mosót ráengedik az autóra

Natalie közösségi oldala sosem volt unalmas, de most még magasabbra tette a mércét
Natalie közösségi oldala sosem volt unalmas, de most még magasabbra …

Natalie közösségi oldala sosem volt unalmas, de most még magasabbra tette a mércét

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh