Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Értjük mi, hogy a szem a lélek tükre, de Jena tekintet mindenen túltesz

2023-12-06 Sanyi

A szem a lélek tükre szokták mondani, és tény hogy egy igéző tekintettel bizony le lehet minket venni a lábunkról.

Jena 1993. szeptember 21.-én született New Jersey-ben. Gyermekkorának nagy részét Cranfordban töltötte családjával. Amerikai állampolgársággal rendelkezik, de vegyes (afrikai, francia és őslakos amerikai) felmenőkkel rendelkezik, ettől is olyan különleges.

Jenaról leginkább azt lehet tudni, hogy 3,5 millió követője van az Instagramon, amivel már egész szép pénzt lehet keresni. Közel kétévnyi együtt járás után szakított Jason Derulo énekessel. A pár nem sokkal a pandémia tavalyi kitörése előtt ismerkedett meg egy edzőteremben, és a szerelmük hamar beteljesedett, ugyanis tavaly májusban megszületett a kisfiuk, aki szintén a Jason Derulo nevet kapta. A szakítás derült égből villámcsapásként érhette az embereket, ugyanis egy nappal a bejelentés előtt még együtt ünnepelték az egy napra eső születésnapjukat, Jena pedig Instagramon áradozott a szerelméről (a posztját azóta már törölte).

Prev Article
Next Article
Tags:szem

Related Articles

Milena megmutatja, hogy mitől ennyire ellenállhatatlanok a lengyel lányok
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Milena megmutatja, hogy mitől ennyire ellenállhatatlanok a lengyel lányok

Dianna nem lesz hűsítőbb mint egy klíma, de garantáltan felfrissít
A nyári nagy melegben sokan dolgoznak az otthonukban, ezért elengedhetetlen …

Dianna nem lesz hűsítőbb mint egy klíma, de garantáltan felfrissít

A kád­ban ülve lőtt egy forró szelfit Halle Berry
Habos forró fürdő, bor és egy gyö­nyörű nő. Az 52 éves …

A kád­ban ülve lőtt egy forró szelfit Halle Berry

Addig nézd meg Kelemen Anna terpesztős képét még le nem törlik
Még a csapból is Kelemen Anna folyik, ami nem csoda …

Addig nézd meg Kelemen Anna terpesztős képét még le nem törlik

Ma Zoe fog megmelegíteni minket
Újabb nap a végeláthatatlan mókuskerékben, de hogy kibírd a melót …

Ma Zoe fog megmelegíteni minket

Elmesélte történetét az ártatlanságát milliókért áruba bocsátó fiatal lány
Elvileg 700 millió forintot perkált le érte a győztes, azonban …

Elmesélte történetét az ártatlanságát milliókért áruba bocsátó fiatal lány

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh