Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

A Disney üdvöskéje 42 évesen döntött úgy, hogy most már a gyerekek helyett minket szórakoztat

2024-01-10 Sanyi

Maitland a nagyközönség először a Gazdagok és szépek című szitkomban ismerhette meg, de igazi ismertségre a Boy Meets World (magyar címe: A kis gézengúz) tinisorozatban tett szert, Rachel McGuire szerepében. Feltűnt aztán olyan sorozatokban, mint a Házi barkács, vagy az Egy kapcsolat szabályai, és olyan filmekben, mint a Feketék fehéren.

42 évesen azonban úgy döntött meghódítja a felnőttfilm ipart. Maitland már az Instagram-oldalán is reklámozza filmjeit. Elmondása szerint már régóta kacérkodott, hogy itt is kipróbálja magát, de csak most lett elég önbizalma, hogy belevágjon. Többek között arról beszélt nemrég, hogy a jelenlegi és a Disney-sorozatos közönsége között van átfedés, ugyanis vannak egészen nagy rajongói. Meg, akik az utóbbiban nézték – A kis gézengúzban például – azok most járnak a húszas-harmincas éveikben.

Prev Article
Next Article
Tags:disney

Related Articles

Egy brazil párduccal melegítjük fel ezt a ködös napot
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Egy brazil párduccal melegítjük fel ezt a ködös napot

Bárcsak ez a mosolygós szépség lenne a szomszédunk
Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és …

Bárcsak ez a mosolygós szépség lenne a szomszédunk

Sasha reggeli rutinja a mi napunkat is beindította
Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is …

Sasha reggeli rutinja a mi napunkat is beindította

Ma Júlia bizonyítja, hogy ahol rozsdás a tető, ott bizony nedves a pince
Ma Júlia bizonyítja, hogy ahol rozsdás a tető, ott bizony …

Ma Júlia bizonyítja, hogy ahol rozsdás a tető, ott bizony nedves a pince

Mi félve megyünk fogorvoshoz, de Cecilia mosolyát látva erőt kell vennünk magunkon
Az emberek nagy része nem szívesen jár fogorvoshoz. Tényleg már …

Mi félve megyünk fogorvoshoz, de Cecilia mosolyát látva erőt kell vennünk magunkon

Lassan ideje lefoglalni a nyári utazást, és mi Christina-t szeretnénk magunkkal vinni
Christina közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő …

Lassan ideje lefoglalni a nyári utazást, és mi Christina-t szeretnénk magunkkal vinni

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh