Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Nikole lelkész volt, de letért a helyes útról

2024-02-16 Sanyi

Nikole vallásos családban nőtt fel. Már gyerekkorában is arról álmodott, hogy a táncból fog megélni, de akkor a neveltetése megakadályozza, hogy komolyabban is elgondolkozzon ezen. Olyannyira, hogy a háromgyerekes anya lelkész lett.

De még ez is nagyon szúrta a családja szemét, mert szerintük egy nőnek nem egy közösség irányítása a feladata, hanem a konyha vezetése és a gyerekek felnevelése.

“Annak ellenére, hogy mindennek ellentmondott, amit mondtak nekem, a szereplés iránti vágyam miatt úgy döntöttem, lelkész leszek.” – idézte fel. Ez egyébként onnan jött, hogy még 2011-ben csatlakozott egy evangelista gyülekezethez, ahol sokat tanult a nemi egyenlőségről, de egyébként is nagyon lelkes volt, érdekelte az ottani tanítás, ami végül odáig vezetett, hogy felkérték lelkésznek. 2016-ban a lelkészi ranglétrán már odáig jutott, hogy a most 10, 7 és 4 éves gyerekei nevelése mellett heti előadója lett a gyülekezetnek. Ugyanaz az év volt egyben az is, mikor LMBTQ-témájú színházi előadáson vett részt.

Kettős életet kezdett élni, de 2017-ben végül elhagyta a gyülekezetet és azóta abból él, amit a jóisten megadott neki születésekor. Ebből mutatunk be most egy kis ízelítőt.

Prev Article
Next Article

Related Articles

A szem a lélek tükre de Chiara azért mutat mást is
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

A szem a lélek tükre de Chiara azért mutat mást is

Lehet, hogy csak egy átlagos nő, de a húspogácsái Michelin csillagot érdemelnek
Ha megkérdeznék, melyik a legklasszabb és legismertebb amerikai étel, akkor …

Lehet, hogy csak egy átlagos nő, de a húspogácsái Michelin csillagot érdemelnek

Nastya a szomszéd lány vendégül látott minket egy jó kis gyümölcskosárra
Nastya körül aztán tényleg mindig forr a levegő. Átlagos lánynak …

Nastya a szomszéd lány vendégül látott minket egy jó kis gyümölcskosárra

Lehet, hogy még csak 20 éves, de Gabbie ellopta a showt a legnagyobb felnőttfilmes expon
Az XBIZ Awards a felnőttfilmesek díjkiosztója, mondhatni Oscarja, és mindig …

Lehet, hogy még csak 20 éves, de Gabbie ellopta a showt a legnagyobb felnőttfilmes expon

Soha nem mondtuk volna meg, hogy Lizzie már 52 éves
Lizzie Cundy brit műsorvezető 52 évesen arról beszélt, hogy sosem …

Soha nem mondtuk volna meg, hogy Lizzie már 52 éves

Lányokkal és fiúkkal is szívesen huncutkodik a szőke szépség
Kinek a pap, kinek a papné szokták mondani, de Zuara …

Lányokkal és fiúkkal is szívesen huncutkodik a szőke szépség

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh