Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Egy vagyont keres ez a nő azzal, hogy eladja a fürdővizét

2024-02-20 Sanyi

A fiatal nő a cipőjét, zokniját, de még a köldökbolyhát is eladja.

A teljes testét pénzkeresési lehetőségnek tartja Rebekka Blue. Mindezt úgy kell érteni, hogy a szexi képein túl jószerével mindent elad: a nadrágját, a zokniját, a cipőjét, az extrémebb dolgok kedvelői pedig a levágott körmeit, a köldökbolyhát, vagy épp a fürdővizét kérik.

Rebekka azt mondja, hogy még a kukái és a porszívói sincsenek tiltva a törzsvendégek számára, akik élete szinte minden hulladékát felhalmozzák. És annak ellenére, hogy eleget tesz az érdekes ízlésű rajongóinak, nem ítélkezik, és boldogan lepecsételi csomagjaikat egy matricával és egy puszival.

A 30 éves lány azt mondja, igazán szerencsésnek tartja magát, hogy már akkor belépett az online szexiparba, amikor az még csak felívelőben volt. Mint mondja, csak a fétis tárgyak eladásából heti 500 dollárt (180 ezer forint) tud összeszedni, havonta pedig 10 ezer dollárt (3,5 millió forint) keres.

Még 2012-ben, 18 éves korában kezdte el felépíteni a saját márkáját, akkor még az Instagramon és az eBayen árulta a cuccait. Balesetet szenvedett és elkezdett gondolkodni, otthonról hogyan tudna pénzt keresni.

Akkoriban volt tapasztalatom a sztriptízklubbal, szóval tisztában voltam ezzel az élettel, és csak szórakoztam. Egy barátom ismertetett meg a webkamerás modellkedéssel. Azt mondta, az biztonságosabb, nem kell senkihez hozzányúlni, dolgozhatok a saját beosztásom szerint és alig kell sminkelnem. Tehát azt mondtam, hogy oké, megpróbálom, és olyan volt, mintha a csillagok egymásba rendeződnének.

Rebekka elmondta, hogy miközben egyéni felnőtt tartalmakat készített, minden rendelkezésre álló pénzügyi lehetőséget megragadott. Ezen a ponton szerzett tudomást olyan kérésekről, amelyeket más modelleknek tettek fel, de ők nem vállalták a teljesítését. Rebekka azt mondja, hogy lehetőséget látott arra, hogy pótolja ezt a hiányt a piacon.

A furcsa dolgok voltak, a bugyi, a használt fürdővíz” – mondta. „Kezdtem rájönni, hogy ez egy olyan rés, ahol igazán nagy hal lehetek egy kisebb tóban.

Prev Article
Next Article
Tags:nő

Related Articles

Ha egyszer lesz egy jachtunk, akkor Alexas-t felkérjük kapitánynak
Minden férfi álma egy jó autó, de most kicsit tovább …

Ha egyszer lesz egy jachtunk, akkor Alexas-t felkérjük kapitánynak

Jakabos Zsuzsa bitang testet villantott
Jakabos Zsuzsa sportteljesítménye előtt meg kell emelnünk a kalapunkat, viszont …

Jakabos Zsuzsa bitang testet villantott

Biancával a két ünnep között sem unatkoznánk
Már túl vagyunk a nehezén. Lement a három napos elvés …

Biancával a két ünnep között sem unatkoznánk

Claire a természet lágy ölén mutatja meg mit kell tenni ha jön a kánikula
Lassan visszatér a nyári időjárás és ha minden jól megy …

Claire a természet lágy ölén mutatja meg mit kell tenni ha jön a kánikula

Kicsit sem hétköznapi a látvány, amit egy szexrobotot készítő gyár nyújthat
Ha már az embert valami üzemlátogatásra invitálják, nagy valószínűséggel nem …

Kicsit sem hétköznapi a látvány, amit egy szexrobotot készítő gyár nyújthat

Ha Lily lenne a trénerünk már az edzés előtt megizzadnánk
Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen …

Ha Lily lenne a trénerünk már az edzés előtt megizzadnánk

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh