Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

25 évesen igazi áloméletet él Hailey, aki modellként már a fél világot beutazta

2024-05-02 Sanyi

Hailey már a középiskolában tudta mivel akar foglalkozni, és úgy néz ki a kitartó munka és a jó genetika meghozta gyümölcsét.

Lassan itt a nyár, sokan már azon törik a fejüket, hogy hol nyaraljanak. Nem is olyan egyszerű a döntés, mert valljuk be sokan inkább a pénztárcabarát utazásokat, pihenéseket választják és nem azt amire valójában vágynak.

Vannak azonban olyan szerencsés emberek, akik a munkájuknak köszönhetően beutazzák a fél világot. Hailey most 25 éves, de 17 éves kora óta dolgozik a szépségiparban. Kezdetben úgynevezett hajmodell volt, majd az egyik rendezvényen felfigyelt rá egy szépségápolási termékeket forgalmazó cég vezetője, aki rögtön munkát ajánlott neki. Azóta minden megváltozott, elmondása szerint egy igazi áloméletet él ahol az anyagi megbecsülés mellett élményekkel is gazdagodik. Elmondása szerint többek ingázik London és Los Angeles között mint egy popsztár.

A legnagyobb álma azonban egy saját márka felfuttatása, de ha ilyen kitartó marad akkor erre sem kell sokat várnia, a siker garantált.

Prev Article
Next Article
Tags:évesen

Related Articles

Ezúttal Kristy igéző szeme fogja elpattintani a sliccgombot
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Ezúttal Kristy igéző szeme fogja elpattintani a sliccgombot

Megvannak a Való Világ 5 sztárjának igen csupi fotói
VV Kingát vagy eredeti nevén Kutai Kingát a valóságshow ötödik …

Megvannak a Való Világ 5 sztárjának igen csupi fotói

Olyat villantott a nővér a kórházban, hogy kiakadt a vérnyomásmérő a kezünkön
Nem tudjuk mi volt a célja, azt se hogy kinek …

Olyat villantott a nővér a kórházban, hogy kiakadt a vérnyomásmérő a kezünkön

Julietta elvitt minket egy izgalmas kirándulásra az erdő mélyére
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal …

Julietta elvitt minket egy izgalmas kirándulásra az erdő mélyére

Van az a szempár, ami egyenesen az ágyba csalogat minket
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Van az a szempár, ami egyenesen az ágyba csalogat minket

Mia szemléltette, hogy a vákuum mire képes
A libanoni származású amerikai Mia Khalifa egy igen rövid pályafutást …

Mia szemléltette, hogy a vákuum mire képes

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh