Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Elle eleinte ügyvédnek készült, de túl unalmasnak találta így most már minket szórakoztat

2024-05-08 Sanyi

Az OnlyF sztárból bokszolóvá váló Elle Brooke szinte naponta ajándékozza meg a rajongóit közösségi oldalain. Az influenszer 4-1-es mérleget tudhat magáénak a ringben, az utolsó küzdelmét is simán nyerte meg a Love Island ex-sztárja, AJ Bunker ellen.

Elle Brooke eleinte ügyvédnek készült, később aztán már a jól ismert karrierbe kezdett, mostanában pedig a boksszal próbálkozik.  A 26 éves influenszer mellett lehetetlen unatkozni. Tavaly például a Newcastle-ben rendezett Misfits bokszgálán hívta fel magára a figyelmet, ugyanis elképesztő jelenetet rendezett a ringben. Amikor az ellenfele azzal vádolta, hogy teljesítményfokozókat szed, Brooke azt mondta bármikor kész alávetnie magát egy orvosi vizsgálatnak.

Brooke nemrég arról is beszélt, hogy a boksz változtatta meg az életét, ugyanis korábban igazi particsaj volt aki az éjszakában élt.

„Bulizós lány voltam, de a boksz mindent megváltoztatott. Igazi partiarc voltam, most viszont már nem iszom, 18 hónapja józan vagyok, és már unalmas életet élek. Hétvégente nem járok el, mert túlságosan figyelek az étkezésemre és az edzési szokásaimra. A körmeim is sokkal kisebbek lettek, nem találkozom annyi emberrel, mint egykoron. Az életem unalmas lett, igazából állandóan a négy fal között vagyok, és csak a munka van nekem” – mondta, azt is bevallotta, hogy korábban depressziós volt.

„Már teljesen a szöges ellentéte vagyok az akkori önmagamnak. A klubokba járkálás helyett ma már a testmozgásra és a diétára figyelek. És ott van a rendszeres rutin, ami a kedvencem a bokszban, mert ez okot ad arra, hogy reggelente felkeljek. Ez struktúrát ad nekem a napra” – mondta a 26 éves influenszer, aki biztos benne, hogy még mindig az önpusztító életmódját folytatná, ha nem talált volna rá a bokszra.

„Annyi pénz van a bankszámlámon, hogy egy pénzügyi tanácsadó hülyének nézne, hogy miért tartom ott mindet. Azt mondaná, hogy fektessem be a pénzem, de már most is vehetnék egy Ferrarit, vagy akár többet is, ha akarnék, de most inkább csak spórolok, ugyanis szeretném megvenni álmaim otthonát” – jelentette ki az angol influenszer, akit közel egymillióan követnek az Instagramon.

Prev Article
Next Article
Tags:Elle

Related Articles

Ez mocsok! A Nissan gyár egy igazi fenevaddal ünnepli a GT-R sportkocsi fél évszázados jubileumát
A Nissan gyár sportkocsiját mindenki ismeri. Kevés autó van, ami …

Ez mocsok! A Nissan gyár egy igazi fenevaddal ünnepli a GT-R sportkocsi fél évszázados jubileumát

Jay se a bibliát lapozgatja esténként, de pont ezért szeretjük
Ugyanúgy ahogy a nők vonzónak találják a rossz fiukat, úgy …

Jay se a bibliát lapozgatja esténként, de pont ezért szeretjük

A google magyarországi street view képein könnyesre röhögtük magunkat
A Google Térkép Utcakép szolgáltatása lehetővé teszi, hogy a világ …

A google magyarországi street view képein könnyesre röhögtük magunkat

Kiadták a közleményt: mostantól hivatalosan lesből mérnek rendőreink
A rendőrség szerint a magyar autósok nem voltak partnerek abban, …

Kiadták a közleményt: mostantól hivatalosan lesből mérnek rendőreink

Laura szemlélteti nekünk a szemtelenül falatnyi bikini jelentését
Egészen furcsa divat hódít most a nagyvilágban. Jön vissza a …

Laura szemlélteti nekünk a szemtelenül falatnyi bikini jelentését

Ha szerencséd van, tied lehet a hat éves mekis menü negyvenezerért
Ha szerencséd van, tied lehet az a 6 éves mekis …

Ha szerencséd van, tied lehet a hat éves mekis menü negyvenezerért

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh