Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

250 ezret fizet havonta csontkovácsért és masszázsokért, hogy ettől a két szép tehertől ne fájjon a háta

2024-05-14 Sanyi

Imádja a közösségi média azt a 32 éves hölgyet, aki 24 000 fontért nagyobbította meg amúgy sem kicsi lökhárítóit. Azonban, hogy együtt tudjon velük élni,  havonta nagyjából 550 fontot (körülbelül 250 ezer forintnak megfelelő összeget) kell költenie csontkovácsra, akupunktúrára és masszázsra, hiszen ettől a plusz tehertől folyamatosan fáj a háta.

Most kapaszkodj meg, a H-kosaras influenszer ennek ellenére nem bánta meg a műtétet.A közel egymilliós követőtáborral rendelkező Woolen akkor került először a címlapokra, amikor kiteregette oldalára a kéretlen üzeneteket: nyilvánosan leplezte le azokat a férfiakat, akik szingliként írtak neki, miközben valójában párjuk vagy feleségük volt. A Los Angelesben élő, de jelenleg az Egyesült Királyságban tartózkodó modell azt mondta, hogy alapjáratban semmi baja nem volt magával, szóval nem ezért döntött a beavatkozás mellett.

A nő négy évvel később sem nem bánta meg a műtétet, és azt mondta, hogy a férfiak folyamatosan „bámulják” őt. Viszont a súlyok mellett még számos problémával meg kell küzdenie naponta, nehezen talál ruhát magának, illetve havonta körülbelül 550 fontot kell költenie csontkovácsra, akupunktúrára és masszázsra, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy „croissant”.

„A férfiak a közértben vagy az edzőteremben elkérik a számomat vagy az Instagramomat, miután megnézték, ahogy ugrálok a futópadon vagy lehajolok, hogy megnézzem, melyik gyümölcs érett.

Prev Article
Next Article
Tags:csontkovácsért

Related Articles

Jégvarázs plüssre mászott rá egy kiéhezett huszonéves a bolt közepén
Felnőttként is szívesen néz az ember meséket, ahogyan szimpatizál is …

Jégvarázs plüssre mászott rá egy kiéhezett huszonéves a bolt közepén

A biciklis azt gondola még átfér a vonat előtt
Még mielőtt bármit is írnánk a mostani videóról, lenne egy …

A biciklis azt gondola még átfér a vonat előtt

Most már értjük, hogy Megan miért áll háttal minden posztjában
Megan az iskolában sokszor megkapta, hogy kövért. Manapság, 24 évesen …

Most már értjük, hogy Megan miért áll háttal minden posztjában

Imádkozunk, hogy ez a divat már idén nyáron begyűrűzzön Magyarországra is
Ez a farmerdivat nem kicsit fogja megbolondítani a férfiakat, ha …

Imádkozunk, hogy ez a divat már idén nyáron begyűrűzzön Magyarországra is

Egyelőre nehezen kapunk levegőt: Bruce Willis magyar energiaitalt reklámoz
Vajon ki adta Bruce Willis szájába ezeket a kellemetlen, klisékkel …

Egyelőre nehezen kapunk levegőt: Bruce Willis magyar energiaitalt reklámoz

A mai nap Dianna fogja tálalni a desszertet – 10/10
Az emberek többsége nem szeret edzőterembe járni. Úgy van vele, …

A mai nap Dianna fogja tálalni a desszertet – 10/10

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh