Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Allie végleg otthagyta az ápolónői hivatását

2024-09-12 Sanyi

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk csinos fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Allie Rae-t, aki nemrég hagyta ott az egészségügyet. Azóta pedig már milliomos. Nem tagadja, hogy anno mellékállása miatt küldték el a most 38 éves ápolónőt. Allie és férje közösen döntöttek úgy, hogy az akkor 18 éves fiúnak elmondják a valóságot, nehogy a barátaitól tudja meg, mivel foglalkozik az anyukája. Azonban a szülőket is meglepte, ahogy a fiaik fogadták a bejelentést, egyáltalán nem csináltak belőle nagy ügyet, sőt még büszkék is voltak rá. A bejelentés óta pedig úgy élnek mintha semmi sem történt volna: az anya szokatlan karrierje egyáltalán nem befolyásolta a kapcsolatukat.

A nőt még az sem zavarja, hogy a gyerekek barátai is tisztában vannak a foglalkozásával. Úgy véli, hogy sokan az előfizetői lehetnek, de ebből ő semmit nem érez, amikor találkoznak. Kezdetben még letiltotta őket a közösségi médiában, de erre nem minden platformon volt lehetősége. Így nem is gondol arra, hogy amikor a 20 és 18 éves fiúk haverjai időnként átmennek hozzájuk.

Egyedül legkisebb fiúk előtt titkolóznak, ő nem tud édesanyja foglalkozásáról. A 13 éves gyermeknek egyelőre annyit mondtak, hogy anyuka a Tiktokból él.

Prev Article
Next Article
Tags:hivatását

Related Articles

Az átkozott szemüveg ma este is fel fogja pezsdíteni a vérünket
Valahogy ha egy csajnak jól áll egy szemüveg, akkor arra …

Az átkozott szemüveg ma este is fel fogja pezsdíteni a vérünket

A násznép is csak pislogott Paloma menyasszonyi ruhája láttán
Ha ilyen szettben állna a barátnőd az oltár elé, nem …

A násznép is csak pislogott Paloma menyasszonyi ruhája láttán

Ilyenkor mindig rájövünk, hogy a kor csak egy szám, Sarah esetében ez 44
Az 1980-ban Sarah Carradine néven született Katie Morgan húszévesen kezdte …

Ilyenkor mindig rájövünk, hogy a kor csak egy szám, Sarah esetében ez 44

Júlia vörös is, szeplős is, de ettől jobb párosítást el se tudtuk volna képzelni
Ma Júlia bizonyítja, hogy ahol rozsdás a tető, ott bizony …

Júlia vörös is, szeplős is, de ettől jobb párosítást el se tudtuk volna képzelni

Azt gondoltuk a golfot egy labdával játszák, de Paige hozott még kettőt
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Azt gondoltuk a golfot egy labdával játszák, de Paige hozott még kettőt

Ez a tanárnéni most minket fog digitálisan “oktatni”
Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk …

Ez a tanárnéni most minket fog digitálisan “oktatni”

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh