Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Daisy, a doktornő megmutatta a csodaszerét, ki is rúgták érte

2022-10-28 Sanyi

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből és orvosokból Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket,doktornéniket akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Dr. Daisy Sanchez-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint doktornőként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Daisy az elbocsájtás után. Egyébként 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Egyszerűen nem tudjuk őt elképzelni abban a fehér köpenyben, vagyis igen, de nem munka közben. Rossz berögződés ez, hogy egy orvos csakis visszafogott idősebb alak lehet, aki egyáltalán nem barátságos velünk. Haladni kell a korral szokták mondani. Mindenesetre mi azonnal át szeretnénk kérni a kartonunkat hozzá ugyanis egy másik kórház azonnal munkát ajánlott neki.

Prev Article
Next Article
Tags:doktornő

Related Articles

Kim Kardashian télen sem hagyta el a nyári formáját
A milliárdos üzletasszony a már tőle megszokott stílusával hívja fel …

Kim Kardashian télen sem hagyta el a nyári formáját

Gelencsér Timi egy fürdőruhás képpel hozta nekünk vissza a nyarat
Az Exatlon riportere még a műsor forgatása előtt kiruccant Abu …

Gelencsér Timi egy fürdőruhás képpel hozta nekünk vissza a nyarat

9 literes V8-as repíti az új Dodge Charger szénszálas karosszériáját
Egy 1970-es Dodge Charger nem az az autó, amit ne …

9 literes V8-as repíti az új Dodge Charger szénszálas karosszériáját

Kiálthatatlan a csajod? Akkor mit mondjon a fazon, aki a világ legszigorúbb feleségével él együtt
Minden párkapcsolatban előfordulnak nehéz pillanatok, vannak hullámvölgyek amit szinte lehetetlen …

Kiálthatatlan a csajod? Akkor mit mondjon a fazon, aki a világ legszigorúbb feleségével él együtt

Mindjárt húsvét, és Ashley már gondoskodott nekünk a sonkáról
A tavaszt három dologgal biztosan össze tudjuk kapcsolni. Nemzeti ünnep, …

Mindjárt húsvét, és Ashley már gondoskodott nekünk a sonkáról

A reggeli kávét ma Jordi fogja felszolgálni
Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk …

A reggeli kávét ma Jordi fogja felszolgálni

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh