Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Ez a komoly függőség: napi öt menet sem volt elég

2018-05-03 Sanyi

Depresszióba esett, majd évekig szexfüggő volt Rebecca Barker, aki most egy interjúban őszintén mesélt betegségéről. „Amint felébredtem reggel, ez volt az első gondolatom, és onnantól kezdve képtelen voltam kiverni a fejemből. Mindenről csak az jutott az eszembe. Az egész testem ki volt éhezve. Egy idő után inkább ki sem mozdultam otthonról, szégyelltem magam. Rosszul éreztem magam emberek társaságában” – mondta az anyuka, aki nagyjából 5 percig érezte magát kielégülve.

Ez a hatalmas étvágy a párkapcsolataira is hatással volt, mint mondta, a barátja nem értette meg őt.

“Azzal vádolt meg, hogy viszonyom van. Szerinte bűntudatom volt emiatt, amit úgy akartam enyhíteni, hogy állandóan szexelni akartam vele“ – emlékezett vissza az asszony, aki 2014 novemberében szakított akkori kedvesével.

 

Prev Article
Next Article
Tags:anyuka menet napi

Related Articles

Egy felnőttfilmes vadmacska meséli el, hogyan készül fel egy egész napos dugattyúzásra
Silvia Saige nevét azoknak nem kell túlmagyarázni, akik rendszeres látogatói …

Egy felnőttfilmes vadmacska meséli el, hogyan készül fel egy egész napos dugattyúzásra

Pofátlan autóst fogtak a magyar rendőrök, de még neki állt feljebb
Pofátlan autóst fogtak a magyar rendőrök. Az esetről készült videót …

Pofátlan autóst fogtak a magyar rendőrök, de még neki állt feljebb

Minden focicsapat ilyen szurkolót szeretne magának mint Emmily
Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán …

Minden focicsapat ilyen szurkolót szeretne magának mint Emmily

Mindenki meglepődött amikor kiderült, hogy a nagyinak megvolt fél Hollywood
A belgiumi Mortselben működő Opnieuw & Co használtruhabolt munkatársai két …

Mindenki meglepődött amikor kiderült, hogy a nagyinak megvolt fél Hollywood

Daniela nem az a lány akinek csak úgy a szemébe tudsz nézni
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Daniela nem az a lány akinek csak úgy a szemébe tudsz nézni

Na még egy műsorvezetőnő, aki miatt álmatlan éjszakánk lesz
Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan …

Na még egy műsorvezetőnő, aki miatt álmatlan éjszakánk lesz

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh