Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

Kirúgták Simone-t a rendőrnőt, mert ilyen képeket rakott fel magáról

2023-01-18 Sanyi

Sajnálatos módon arra hivatkozva bocsájtottak el a rendőrségtől egy hölgyet, hogy magánéleti tevékenységei nem egyeztethetőek össze a munkájával. Ő maga úgy gondolja, inkább több kollégája is meg akarta kettyinteni, ám mivel nem jártak sikerrel, keresztbe tettek neki a főnökségen. 

Simone-t állítólag azért rúgták ki, mert a munkahelyén több oda nem illő képet is megosztott magáról, ezzel téve komolytalanná a rendőrség munkáját. Simone azonban úgy véli, szó sincs erről, mivel felettesétől is engedélyt kért, hogy az őrsön fotózzon, inkább arról van szó, hogy több kolléga is szemet vetett rá, és nem viselték jól az elutasítását. 10 év szolgálat után teljesen más területen próbált szerencsét, és azért nem sikerült rosszul a váltás, mármint ami az anyagiakat illeti.

Egyébként rengeteget utazik, és szebbnél szebb helyekre jut el. Bár nem panaszkodik, de az őrmester elmondása szerint nagyon szerette korábbi hivatását és nehéz szívvel hagyta ott a rendőrséget.

Prev Article
Next Article
Tags:rendőrnőt

Related Articles

Senki nem akarja elhinni, hogy Sue már elmúlt 40
Ritkán vagyunk képesek hüledezni bizonyos képek láttán, de Jala Sue …

Senki nem akarja elhinni, hogy Sue már elmúlt 40

Jessica olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv
A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja …

Jessica olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv

Ő az a lány, aki mellé bekuckóznánk nagy hidegben
A hidegfront jön megy, esik az eső, és mit lehet …

Ő az a lány, aki mellé bekuckóznánk nagy hidegben

Úgy érezzük magunkat ma este, mintha egy lánykoliba mentünk volna be
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal …

Úgy érezzük magunkat ma este, mintha egy lánykoliba mentünk volna be

Vendégül láttuk a lányt a szomszédból, aki rendesen megizzasztott minket
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Vendégül láttuk a lányt a szomszédból, aki rendesen megizzasztott minket

Bár nincs hideg, de Veronica égnek álló ( . ) ( . ) olyan éles, mint a csempevágó
Ismerjétek meg Veronica-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód …

Bár nincs hideg, de Veronica égnek álló ( . ) ( . ) olyan éles, mint a csempevágó

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh