Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

Cora az ápolónő megmutatta a csodaszerét, ki is rúgták érte

2023-02-23 Sanyi

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk csinos fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Cora-t. A 29 éves édesanya tavaly vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon, mint ápolóként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Cora.

Az ápolónőnek azonban bejött a váltás: fotóival most 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta. Férje pedig támogatja mindenben.

Prev Article
Next Article
Tags:ápolónő

Related Articles

Rosanelly unatkozott otthon, ezért társasjátékozni hívott minket
Sokan úgy gondolják, hogy egy bizonyos kor fölött már nem …

Rosanelly unatkozott otthon, ezért társasjátékozni hívott minket

Az énekesnő ezúttal nem az énekhangját mutatta meg
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Az énekesnő ezúttal nem az énekhangját mutatta meg

Ha nem vagy a húsos falatok rabja, akkor Amanda tuti nem lesz az eseted
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Ha nem vagy a húsos falatok rabja, akkor Amanda tuti nem lesz az eseted

A biztos megélhetést választotta a tanárnő, az apukák legnagyobb örömére
Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk …

A biztos megélhetést választotta a tanárnő, az apukák legnagyobb örömére

Ha bejönnek a törékeny lányok, akkor most meg kapod Bo személyében
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Ha bejönnek a törékeny lányok, akkor most meg kapod Bo személyében

Anelia csak egy átlagos lánynak tartja magát a szomszédból, de mi ezt másképp gondoljuk
Anelia tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem …

Anelia csak egy átlagos lánynak tartja magát a szomszédból, de mi ezt másképp gondoljuk

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh