Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

A suli szertárban nem volt ekkora labda, mint amilyen Kelly-nek van

2023-03-02 Sanyi

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Kelly arról híres, hogy a görögdinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje, és 32 évesen is újabb és újabb beavatkozásokra készül. Néhány évvel ezelőtt még a tükörbe sem volt hajlandó belenézni, annyira nem volt elégedett a külsejével, mostanra pedig 30 kg-ot fogyortt és a rengeteg edzésnek köszönhetően – alig tudja elkerülni a kíváncsi szemeket.

Na de van itt még valami, vagyis kettő, ami nélkül Kelly csak egy átlagos háziasszony lenne aki főz, mos, takarít.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a családom az elsők” – mondja a modell, aki nemrég közösségi összefogást indított rászoruló nők plasztikai beavatkozásainak finanszírozására. Nemrég arról beszélt, hogy Melbourne-ben egészen másképp bántak vele, mint máshol a világon, ugyanis az emberek ahelyett, hogy bámulták volna, barátságosak voltak vele.

„Úgy érzem, gyakran elfelejtik azt, hogy én is ember vagyok” – mondta a Daily Starnak.

Prev Article
Next Article
Tags:suli

Related Articles

Az idő ugyan most itt is jó, de érte bármikor elutaznánk Ausztráliába
Deni McDermott nem az a lány, aki mellett az ember …

Az idő ugyan most itt is jó, de érte bármikor elutaznánk Ausztráliába

Szabó Zsófi harisnyában üzeni: Csókolj meg!
Tavaly nyár elején ért véget Szabó Zsófi és Shane Tusup …

Szabó Zsófi harisnyában üzeni: Csókolj meg!

A diákok alig várják, hogy a Becky tanárnő előkapja a vonalzóját
Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk …

A diákok alig várják, hogy a Becky tanárnő előkapja a vonalzóját

Lauren csúnya textilallergiával küzd, ezért amikor csak tudja kiiktatja a napjaiból
Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. …

Lauren csúnya textilallergiával küzd, ezért amikor csak tudja kiiktatja a napjaiból

Dajana úgy teker az ujja köré hogy mozdulni se tudsz majd
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Dajana úgy teker az ujja köré hogy mozdulni se tudsz majd

Adrielly most megmutatja, hogy Ő filterek nélkül is tökéletes
Adrielly annyira tökéletes, hogy az emberek nem akarják elhinni, hogy …

Adrielly most megmutatja, hogy Ő filterek nélkül is tökéletes

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh