Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Smaltig Dalma nem sokat bízott a képzeletünkre

2023-06-28 Sanyi

Smaltig Dalmát korábban a Feleségek luxuskivitelben című realityben ismerhette meg a közönség, majd válása után újra visszatért a képernyőre a Farm VIP-ben. Azóta modellként és influenszerként keresi a kenyérre valót.

Öt évvel ezelőtt gyönyörű és gazdag családanyaként ismertük meg a Feleségek luxuskivitelben című műsorban, mára azonban korántsem ilyen gondtalan Smaltig Dalma élete. A Farm VIP adásaiban már többször utalt rá, hogy nem minden kerek az életében, és nagy szüksége lenne rá, hogy megnyerje a játékot. Akkor ez nem jött össze, a döntőt elveszítette. Akkor így nyilatkozott:

„Nagyon rossz két év van mögöttem, úgyhogy nemcsak a gyerekeimnek akarok bizonyítani, hanem magamnak is, hogy képes vagyok talpra állni, és egyedül is megteremteni sok mindent nekik.” Válása kapcsán „földbe tiprásról” is beszélt, utalva rá, hogy nem a legbékésebb körülmények között sikerült lezárniuk a férjével közös éveiket.

De mindezek ellenére úgy érzi, kijött a gödörből, felfelé tart, magabiztosabb mint valaha. Ennek örömére készült róla pár izgalmas kép is.

Prev Article
Next Article
Tags:Smaltig Dalma

Related Articles

Jennifer Lopez elfelejtette a melltartót, de nekünk feldobta a napunkat
Gének, táplálkozás, edzés, szerencse vagy tud valami varázsszert? Ki tudja …

Jennifer Lopez elfelejtette a melltartót, de nekünk feldobta a napunkat

Cassie egy remek utazásra hív minket, gyerünk repülőjegyet foglalni
Gondolkoztatok már azon, hogy ha megtehetnétek hova utaznátok el szívesen? …

Cassie egy remek utazásra hív minket, gyerünk repülőjegyet foglalni

Hódi Pamela ezúttal a tengerparton dobta le a bikinifelsőt
A tengerparton fotózták Hódi Pamelát, aki kislányával jelenleg a Kanári-szigeteken …

Hódi Pamela ezúttal a tengerparton dobta le a bikinifelsőt

Az esőfelhőket a forró Christen fogja elűzni – 10/10
Kicsit csalódottak voltunk májusban, mert az időjárás csak nyomokban tartalmazott …

Az esőfelhőket a forró Christen fogja elűzni – 10/10

Rebecca meglibbentette a szoknyát és azonnal megéreztük a tavasz illatát
gaz a naptári tavaszra még jó pár hónapot várnunk kell, …

Rebecca meglibbentette a szoknyát és azonnal megéreztük a tavasz illatát

Miért mennél étterembe, ha Rosana ilyen vacsorát tálal fel nekünk
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Miért mennél étterembe, ha Rosana ilyen vacsorát tálal fel nekünk

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh