Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

“Ezt nem lehet fürdőruhának nevezni” – és Carlotta képtelen leállni

2023-07-19 Sanyi

Carlotta közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Carlotta folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

A Spanyol hölgy most Görögországban vakációzik és legutóbb Santorinin egy strandon keltett feltűnést.  Ő az esetről csak így nyilatkozott:

„Úgy látszik, a görögök nem voltak felkészülve az érkezésemre” – fűzte hozzá Carlotta, elégedetten konstatálva, micsoda feltűnést keltett.

Prev Article
Next Article
Tags:Carlotta

Related Articles

A matekfüzetünk nem volt olyan kockás mint Anllela hasa
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

A matekfüzetünk nem volt olyan kockás mint Anllela hasa

Ha különlegességre vágysz, akkor most egy egzotikus desszerttel készültünk neked
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Ha különlegességre vágysz, akkor most egy egzotikus desszerttel készültünk neked

Báj és elegancia, Ekaterina kiválóan használja mind a kettőt
Ekaterina igazi megtestesítője a bájnak és eleganciának, amit tökéletesen ötvöz …

Báj és elegancia, Ekaterina kiválóan használja mind a kettőt

Carlotta számára a mindennapos sportolás olyan természetes, mint a levegővétel
A súlyzózástól a kosárlabdáig, az úszástól a teniszig minden sportot …

Carlotta számára a mindennapos sportolás olyan természetes, mint a levegővétel

A reggeli fekete kávé mellé még hoztunk egy édes barnát is
Ha szereted a cuki szőkéket, akkor most a legjobb helyen …

A reggeli fekete kávé mellé még hoztunk egy édes barnát is

Szürke kisegérből lett igazi nagyvad Allison
Néhány évvel ezelőtt még senki sem fordult volna meg utána …

Szürke kisegérből lett igazi nagyvad Allison

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh