Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Kitiltották Erzabel-t fia iskolájából, de az apukák nem örültek ennek

2023-07-20 Sanyi

Nem tetszett az iskolának az anyuka munkája, aki most úgy döntött: perre viszi a kitiltását.

Alaposan ledöbbent a kisgyerekes anyuka, amikor közölték vele: köszönik a közreműködését, de többet nem látják szívesen önkéntesként az iskolai programokon gyermekei sulijában.

Erzabel úgy érzi, semmi joga nem volt a floridai Sand Lake Általános Iskolának meghoznia ezt a döntést, így perre viszi a dolgot: 1 millió dollár „fájdalomdíjat” követel. Mint mondja: mindennemű jogalap nélkül fosztották meg attól, hogy fiai iskolai életének részese legyen, ezzel pedig a szülői jogait tiporták sárba.

Ráadásul – teszi hozzá – öt éven keresztül semmi baj nem volt vele és a munkájával. Erzabel ugyanis – ez szúrhatta az intézmény és a többi szülő szemét abból él, hogy fotókat tesz ki különböző közösségi oldalaira, valamint csatornájára.

„Senkinek sincs joga afelett ítélkezni, hogy ki miből él” – magyarázza a kétgyermekes anyuka, hozzátéve: két éve van fent, Insta-oldalát 160 ezren követik, ő maga pedig soha nem csinált titkot abból, mivel keresi a kenyerét. Ehhez képest októberig senkinek semmi problémája nem volt vele, most pedig hirtelen eltiltották az iskolai önkéntes munkától.

„Szeretem, ha a gyermekeim mellett lehetek, és nagyszerű kapcsolatom van mind a többi szülővel, mind a gyerekekkel.” – nyilatkozta a csalódott anya.

Prev Article
Next Article
Tags:apukák

Related Articles

Klipforgatás közben, a repülő szárnyáról zuhant mélybe a repper
Jon James klipjei nem a hagyományos módszerekkel készültek nyugodt, stúdió …

Klipforgatás közben, a repülő szárnyáról zuhant mélybe a repper

Ha már kivagy a hideg front miatt, akkor Gillian tud rá egy jó praktikát
Hétfőn az ország egész területére megérkezett a lehűlés, a hidegfront. …

Ha már kivagy a hideg front miatt, akkor Gillian tud rá egy jó praktikát

Nem lesz egyszerű szemkontaktust tartanod Nathalia-val
Bemutatjuk nektek Nathalia Félix-et. Ő egy tipikus focistafeleség. Nem, nem …

Nem lesz egyszerű szemkontaktust tartanod Nathalia-val

Olyan autóval közlekedik a híres felnőttfilmes színésznő, hogy csak kapkodjuk a levegőt
A német színésznő olyannyira imádja az autókat, hogy rendszeresen ellátogat …

Olyan autóval közlekedik a híres felnőttfilmes színésznő, hogy csak kapkodjuk a levegőt

Ella is jól tudja, hogy ilyen almákat nem kapsz a Lidl-ben
Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön …

Ella is jól tudja, hogy ilyen almákat nem kapsz a Lidl-ben

Daniella popeszán úgy csillog a napfény, hogy az valami káprázatos
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Daniella popeszán úgy csillog a napfény, hogy az valami káprázatos

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh