Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

Na ki emlékszik még rá? Bálint Antónia 54 évesen is megemelte a pulzusunkat

2023-07-26 Sanyi

Bálint Antónia nevét 1991-ben ismerte meg az ország, amikor megnyerte a legnagyobb hazai szépségversenyt.

Az 54 éves sztár múlt héten készült fotóját elnézve ma is végigvonulhatna a kifutón. Volt olyan kommentelő, aki szerint megállította az időt, míg más azt írta, az idő csak a naptárban múlik, de rajta nem látszik. Egy hozzászóló azzal poénkodott, egy régi címlapfotót látnak kedvencükről.

Bálint Antónia elárulta, hogy karcsú alakját a sportolói múltjának és annak köszönheti, hogy nemrég ismét elkezdett rendszeresen edzeni.

„Egy időben sokat jógáztam Pártos Csillával. Elképesztő eredményt lehet elérni a 38-40 fokban, infralámpák alatt végzett gyakorlatokkal. Körülbelül harminc évet fiatalodott vissza a testem, amit én magam sem hittem el. Mondjuk, mikor elkezdtem, volt rajtam pár pluszkiló, és nem voltam jó fizikai állapotban.”

Ami az étkezést illeti: nem koplal, imád enni, ugyanakkor odafigyel a megfelelő folyadékbevitelre.

„Mindent imádok enni, ugyanakkor nem eszem magam mindennap halálra, de ez leginkább a rohanás miatt van. Talán az is számít, hogy nagyon sok folyadékot, főleg vizet iszom. ”

Prev Article
Next Article
Tags:pulzusunkat

Related Articles

Egy ilyen dörzsölt ingatlanossal szemben bizony nehéz dolgunk lenne
Az ingatlanpiacon nem ritka, hogy olyan szakemberekkel találkozunk, akik hihetetlen …

Egy ilyen dörzsölt ingatlanossal szemben bizony nehéz dolgunk lenne

Teljesen odáig vannak a diákok az ex-tarnárnő képeitől
Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk …

Teljesen odáig vannak a diákok az ex-tarnárnő képeitől

Katrin felsője se bírta cérnával, de ezt már mi se
Minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta …

Katrin felsője se bírta cérnával, de ezt már mi se

Azt hittük ez a nap már nem tartogat számunkra semmit, de akkor átnézett Tishko a szomszéd lány
Tishko körül aztán tényleg mindig forr a levegő. Átlagos lánynak …

Azt hittük ez a nap már nem tartogat számunkra semmit, de akkor átnézett Tishko a szomszéd lány

Rosanelly unatkozott otthon, ezért társasjátékozni hívott minket
Sokan úgy gondolják, hogy egy bizonyos kor fölött már nem …

Rosanelly unatkozott otthon, ezért társasjátékozni hívott minket

Nem csodálkozunk a forgalmi dugón, ha Mia így ül volán mögé
Nem szereti magát ruhába zárni Mia, ellenben a száguldást annál …

Nem csodálkozunk a forgalmi dugón, ha Mia így ül volán mögé

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh