Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Távoznia kellett a rendőrségtől a magyar származású rendőrnőnek, mert ilyen képeket rakott fel magáról

2023-09-28 Sanyi

Sajnálatos módon arra hivatkozva bocsájtottak el a rendőrségtől egy hölgyet, hogy magánéleti tevékenységei nem egyeztethetőek össze a munkájával. Ő maga úgy gondolja, inkább több kollégája is meg akarta kettyinteni, ám mivel nem jártak sikerrel, keresztbe tettek neki a főnökségen. 

Adrienne Koleszár-t állítólag azért rúgták ki, mert a munkahelyén több oda nem illő képet is megosztott magáról, ezzel téve komolytalanná a rendőrség munkáját. Adrienne azonban úgy véli, szó sincs erről, mivel felettesétől is engedélyt kért, hogy az őrsön fotózzon, inkább arról van szó, hogy több kolléga is szemet vetett rá, és nem viselték jól az elutasítását. 4 év szolgálat után teljesen más területen próbált szerencsét, és azért nem sikerült rosszul a váltás, mármint ami az anyagiakat illeti.

Egyébként rengeteget utazik, és szebbnél szebb helyekre jut el. Bár nem panaszkodik, de az őrmester elmondása szerint nagyon szerette korábbi hivatását és nehéz szívvel hagyta ott a rendőrséget.

Prev Article
Next Article
Tags:rendőrségtől

Related Articles

Totál káosz volt a Street Fighter forgatása a kokóban fürdőző Van Damme miatt
Steven E. de Souza és a film szereplői meséltek a …

Totál káosz volt a Street Fighter forgatása a kokóban fürdőző Van Damme miatt

Lehet hogy már 52 éves, de még mindig kikerekedik a szemünk ha meglátjuk
Lizzie Cundy brit műsorvezető 52 évesen arról beszélt, hogy sosem …

Lehet hogy már 52 éves, de még mindig kikerekedik a szemünk ha meglátjuk

Holly kinézett a tengerpartra, mi pedig vele tartottunk
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Holly kinézett a tengerpartra, mi pedig vele tartottunk

Domini reggeli rutinja a mi napunkat is beindította
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Domini reggeli rutinja a mi napunkat is beindította

Kim Kardashian bikinis trambulinozással tornáztatta meg a szemünket
A TMZ-n jelent meg a következő videó, ami nagy valószínűséggel …

Kim Kardashian bikinis trambulinozással tornáztatta meg a szemünket

Lucia profi kerékpáros és szívesen tekernénk vele egy kört
Lucia Javorcekova tehetséges kerékpár-versenyzőként lett ismert, majd a modellszakma felé …

Lucia profi kerékpáros és szívesen tekernénk vele egy kört

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh