Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Pezsi elég sajátos módon ment el a moziba megnézni az új Barbie filmet

2023-10-31 Sanyi

A Barbie-film hatalmas kasszasiker, vasárnap érheti el az egymilliárd dolláros jegybevételt. Greta Gerwig ezzel bevonult a filmtörténelembe, ugyanis ő az első nő, aki egyedül rendezett olyan filmet, amely ekkora jegybevételt ér el.

Óriási sikernek bizonyul Greta Gerwig Barbie-filmje, amelynek jegybevétele a Hollywood Reporter becslése alapján vasárnap érheti el az egymilliárd dollárt. A portál megjegyzi, hogy ez az első olyan élőszereplős film a történelemben, amelyet egy nő egyedül rendezett meg férfi társrendezők nélkül, és elérte az egymilliárd dolláros jegyeladási határt. A lap szerint egyelőre nincs is komoly vetélytársa a Barbie-filmnek, amely fenyegetné listavezető pozícióját. A nyár másik nagy dobása az Oppenheimer című, Christopher Nolan által rendezett háromórás történelmi film, ami inkább csak a saját kategóriájában ér el szép sikereket. A Hollywood Reporter szerint a hétvége után ez a film 551 millió dolláros globális jegybevételt fog produkálni.

Természetesen az ismert influenszerek is a moziban szeretnék megtekinteni a Brbie filmet. De stílusosan csakis rózsaszínben, hogy az menjen a film képvilágához. Pezsi azonban még ezen is túl tudott tenni. Reméljük ezt a jövő generációja nem látta mert bizony moziban nem illik így viselkedni, de az előzetesek helyett azért szívesen megnéztük volna.

Prev Article
Next Article
Tags:Pezsi

Related Articles

Más a szennyesbe rakná, de Emily inkább a jófogásra
Emily Knight lehetett volna tanárnő, könyvelő, vegyész vagy akár bolti …

Más a szennyesbe rakná, de Emily inkább a jófogásra

Kikerültek a netre a színésznő intim képei, és ezt látva nagyon irigyeljük a barátját
Tavaly jelent meg az HBO egyik nagysikerű sorozata, ami az …

Kikerültek a netre a színésznő intim képei, és ezt látva nagyon irigyeljük a barátját

Natalie szétkapna mint foxi a lábtörlőt
A pankráció az a sport amit abszolút nem értünk. Tudjuk …

Natalie szétkapna mint foxi a lábtörlőt

Hidd el egy huncut tinivel az esténk is jobban telik
Mindjárt vége a hétnek, és kezdődhet a 4 napos dorbézolás. …

Hidd el egy huncut tinivel az esténk is jobban telik

Sommer Ray az egyik legdögösebb nő az instagramon, és akkor még nem láttad az anyukáját
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Sommer Ray az egyik legdögösebb nő az instagramon, és akkor még nem láttad az anyukáját

Tévedésből metéltek körül egy kilenc éves kisfiút a suliban
Az eset nem itthon, hanem Dél-Afrikában történt, ahol az egészségügyi …

Tévedésből metéltek körül egy kilenc éves kisfiút a suliban

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh