Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Veronika sem hagyhatta ki a Las Vegasi forma 1-es futamot, csoda, hogy a pilóták tudtak tőle versenyezni

2023-11-21 Sanyi

Veronika Rajek, aki akkor került a sportszeretők érdeklődésének középpontjába, amikor kiderült, hogy a korábbi amerikaifocista, Tom Brady hatalmas szurkolója.

A Szlovákiában született Veronika hihetetlen népszerűségnek örvend a közösségi oldalakon, csak az Instagramon 6,2 millió követője van. Óriási rajongótáborát a közösségi médiának köszönheti, de nagyon sokan akkor figyeltek fel rá, amikor elkezdett felbukkanni a sporteseményeken. Rajek természetesen nem hagyhatta ki a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat sem, ahol újra odatette magát, ezért is kapott hideget-meleget.

Rajek büszkén vállalja zsidó származását, ezt mutatja a nyakában viselt Dávid-csillag is.

„Vicces, hogy a békét szorgalmazó emberek milyen üzeneteket írnak. Az álláspontom szilárd, tudom, mi mellett állok ki, a gyűlölet pedig azoknak az embereknek való, akik félnek. Én nem félek, csak nem érem, hogy az emberek miért nem kezdenek olyasmit az életükkel, amiből profitálnak is, ahelyett, hogy olyanokkal foglalkoznak, akiket nem szeretnek” – mondta a modell.

 

Prev Article
Next Article
Tags:Las Vegasi

Related Articles

A kerti munkát csak hírből ismeri, de Marli még egy stihl fürészt is hamarabb képes eladni mint bárki
Marli, a közismert és merész influenszer, aki a divat, az …

A kerti munkát csak hírből ismeri, de Marli még egy stihl fürészt is hamarabb képes eladni mint bárki

3 millió követő már megérdemli, hogy lássák a lányt ruha nélkül futni
Egy maszkot azért felvett, de mást nem nagyon. Iszonyat dögös …

3 millió követő már megérdemli, hogy lássák a lányt ruha nélkül futni

Anna képeit nevethetjük művészinek, de addig nézd meg még le nem törlik őket
Anna Lisa insta oldala csoda, hogy még létezik. Erősen feszegeti …

Anna képeit nevethetjük művészinek, de addig nézd meg még le nem törlik őket

Christin olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv
A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja …

Christin olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv

Singh Viki a Lupa strandon mutatta meg menyire szingli
Singh Viki nemrég az Instagram oldalán jelentette be, hogy párjával, …

Singh Viki a Lupa strandon mutatta meg menyire szingli

Nem kell sok a boldogsághoz, csak Alexandra és egy kanapé
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Nem kell sok a boldogsághoz, csak Alexandra és egy kanapé

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh