Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Emily mindig mosolyog, de ahogy elnézzük más okai is lehetnek a népszerűségének

2024-01-19 Sanyi

Az nevet, aki utoljára nevet szokták mondani. A suliban még rajta gúnyolódtak, de mára milliókat keres Emily.

Emily soha nem gondolta volna, hogy ha felnő, akkor kinézetével és hozzáállásával modellként fog majd pénzt keresni, azok után, hogy folyamatosan bántalmazták kinézete miatt az iskolában. Olyanokat mondtak neki, hogy nála a csúnyaság már szinte betegség, így a fiatal nő élete valóban 180 fokos fordulatot vett kamaszkora óta.

Az iskolában töltött napjai kínszenvedések voltak furcsa kinézete miatt. Azonban mára gyönyörű nővé érett, aki havi 30 ezer fontot, vagyis több, mint 13,5 millió forintot keres külsejével – írja a Mirror. Az oxfordi egyetemre készült, de végül rájött, hogy egy-egy képpel jobban tudja biztosítani a megélhetését majd a jövőben. Habár még érik negatív kommentek, ezek könnyen leperegnek róla. Nem veszi magára a kritikákat, mint fiatal korában.

„Nem hiszem, hogy valaha is fel fogom fogni a tényt, hogy jelenleg a külsőmből élek, abból kiindulva, milyen csúnya gyerek voltam. Folyamatosan bántalmaztak miatta. Tényleg furcsa voltam, nem voltam szép. Sőt, ahogy idősebb lettem, csak rosszabb lett, mivel kicsit túlsúlyos is lettem, és nem is sminkeltem.” – vallotta be a 19 éves szépség, aki habár ma már élből visszavág a trolloknak, nem tagadja, hogy a múltban ért sérelmek nagyban kihatnak rá ma is.

Prev Article
Next Article
Tags:emily

Related Articles

Pamela Anderson túl az 50-en is elképesztően dögös
Visszasírjuk a 90-es éveket több szempontból is, de az egyik …

Pamela Anderson túl az 50-en is elképesztően dögös

Köllő Babett téli formájában nem találunk kivetnivalót
A Sztárban sztár leszek! mestere mindig top formában van, de …

Köllő Babett téli formájában nem találunk kivetnivalót

Ez a huncut, fiatal anyuka minket is igazán felnevelhetne
Lanni V. nem egy Insta-sztár, még tízezer követője sincs, de …

Ez a huncut, fiatal anyuka minket is igazán felnevelhetne

Ezt a sportos anyukát látva húzóra ittuk a reggeli kávét
Szalad a ház, a gyerek ordít, és még a konyhában …

Ezt a sportos anyukát látva húzóra ittuk a reggeli kávét

Ezek a kannák mindig megindítanak bennünk valamit
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Ezek a kannák mindig megindítanak bennünk valamit

Reméljük, hogy ma este mindenkit így várnak haza
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal …

Reméljük, hogy ma este mindenkit így várnak haza

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh