Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

Adományokból élt, ma már milliókat keres Laurna

2024-03-25 Sanyi

Laurna szinte egész gyerekorrában szegénységben élt. Emiatt élelmiszer-adományokból tartotta fent magát. Azonban néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy változtatni akar az anyagi helyzetén és egy másik karrierbe kezdett, amivel ma már milliókat keres.

A 27 éves Laurna Sanders éveken keresztül óriási szegénységben élt. A nő egy sminkes vállalkozást hozott létre amivel megpróbált talpra állni, az azonban hamar becsődölt, ezért akkor sem tudtahelyre hozni az anyagi helyzetét. Laurna egyre szegényebb lett, később már a számlákat sem tudta fizetni, majd végül arra kényszerült, hogy élelmiszer adományokból éljen. Ekkor döntött úgy, hogy megváltoztatja az életét és kilép a sminkes szakmából. Két évvel ezelőtt elhatározta, hogy beleveti magát a kedvenc iparágunkba, ezért regisztrált az OnlyFans oldalára, ahol azóta rengeteg előfizetőt szerzett.

„Akkoriban volt egy sikertelen vállalkozásom. Pénzt kellett keresnem, hogy jobb anyagi helyzetbe kerüljek. és be tudjam fizetni a számláimat.” – meséli Laurna.

Prev Article
Next Article
Tags:Laurna

Related Articles

Alex Budapesten megtapasztalta milyen a jó magyar kolbász
Budapest belvárosában okozott hatalmas feltűnést az olasz szépség. akteres ízvilággal …

Alex Budapesten megtapasztalta milyen a jó magyar kolbász

Tóth Andi éppen Horvátországban nyaral és küldött egy kis szeretet csomagot nekünk

Tóth Andi éppen Horvátországban nyaral és küldött egy kis szeretet csomagot nekünk

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Romina-nál is
Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön …

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Romina-nál is

Családban marad: Anyja és öccse is segíti Yaela online vállalkozását
Annyira bejött nekik, hogy már az anya is beszállt a …

Családban marad: Anyja és öccse is segíti Yaela online vállalkozását

Az olimpikon mindent be vagy kidob hogy ott legyen a 2028-as nyári olimpián
Alexandra Ianculescu egy román-kanadai gyorskorcsolyázó, aki Romániában született, majd Kanadába …

Az olimpikon mindent be vagy kidob hogy ott legyen a 2028-as nyári olimpián

A mai nap a strandon tálalják fel nekünk a csajok a desszertetííí
Reméljük a nyáron mindenkinek jut ideje egy kis kikapcsolódásra és …

A mai nap a strandon tálalják fel nekünk a csajok a desszertetííí

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh