1789-ben tervezték az elmegyógyintézetet, a munkát az 1800-as évek elején fejezték be. 1834-ben nyitotta meg Szardínia királya a katonák számára, 1870 óta mintegy 200 páciens számára nyújtott ellátást. Az 1900-as években három új szárny épült épült hozzá, ám 1981-ben végleg bezárták. A főépületben még mindig vannak, olyan berendezések melyekkel a mentális problémákkal küzdő betegeket kezeltek, és annyira konzerválódtak, hogy így közel négy évtized után is jó állapotban nézhetjük meg őket.
Hidegrázós képek kerültek elő az elhagyatott elmegyógyintézetről
2018-06-05
Sanyi
Related Articles
Nem egyszerű a dolguk a magas lányoknak. Iskolában biztos megkapják …
Marie a kosárlabda csapat oszlopos tagja, de magassága miatt nincs egyszerű dolga a férfiakkal
Szalad a ház, a gyerek ordít, és még a konyhában …
Igaz, hogy Christine már édesanya, de a kávét még most is húzóra isszuk ha meglátjuk
Noha alakjára mindenki felfigyel, Instagram-oldalán pedig több mint negyedmillió rajongó …
Stephanie elengedett egy-két galambot és már több mint 60 milliót keresett vele
Köztudott, hogy a férfiak nagy része nem szívesen mozdul meg …
Mielőtt lepihennél, Natalia tart nekünk egy edzést
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …
A matekfüzetünk nem volt olyan kockás mint Anllela hasa
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …