Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

Kitiltották Sara-t a fia iskolájából, de az apukák nem örültek ennek

2024-06-04 Sanyi

Nem tetszett az iskolának az anyuka munkája, aki most úgy döntött: perre viszi a kitiltását.

Alaposan ledöbbent a harmincéves anyuka, amikor közölték vele: köszönik a közreműködését, de többet nem látják szívesen önkéntesként az iskolai programokon gyermekei sulijában.

Sara úgy érzi, semmi joga nem volt a floridai Sand Lake Általános Iskolának meghoznia ezt a döntést, így perre viszi a dolgot: 1 millió dollár „fájdalomdíjat” követel. Mint mondja: mindennemű jogalap nélkül fosztották meg attól, hogy fiai iskolai életének részese legyen, ezzel pedig a szülői jogait tiporták sárba.

Ráadásul – teszi hozzá – öt éven keresztül semmi baj nem volt vele és a munkájával. Victoria ugyanis – ez szúrhatta az intézmény és a többi szülő szemét abból él, hogy fotókat tesz ki különböző közösségi oldalaira, valamint csatornájára.

„Senkinek sincs joga afelett ítélkezni, hogy ki miből él” – magyarázza a kétgyermekes anyuka, hozzátéve: két éve van fent, Insta-oldalát 160 ezren követik, ő maga pedig soha nem csinált titkot abból, mivel keresi a kenyerét. Ehhez képest októberig senkinek semmi problémája nem volt vele, most pedig hirtelen eltiltották az iskolai önkéntes munkától.

„Szeretem, ha a gyermekeim mellett lehetek, és nagyszerű kapcsolatom van mind a többi szülővel, mind a gyerekekkel.” – nyilatkozta a csalódott anya.

Prev Article
Next Article
Tags:Kitiltották

Related Articles

Jazmyne-t látva meg kellett innunk egy nagy bögre tejet
Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet …

Jazmyne-t látva meg kellett innunk egy nagy bögre tejet

Elállt az ellenőr szava a villamoson amikor a bérlet helyett Katrin mást mutatott fel
A tömegközlekedési eszközökön sose unatkozunk, valahogy mindig találunk egy-egy csodabogarat …

Elállt az ellenőr szava a villamoson amikor a bérlet helyett Katrin mást mutatott fel

Aitana az első spanyol modell, aki a mesterséges intelligencia teremtett
A 25 éves barcelonai Aitana hetente kap privát üzeneteket hírességektől …

Aitana az első spanyol modell, aki a mesterséges intelligencia teremtett

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Apollonia-nál is
Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön …

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Apollonia-nál is

Zoe kipufogója nálunk simán átment a műszaki vizsgán
Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt …

Zoe kipufogója nálunk simán átment a műszaki vizsgán

Ashley-re keressük a jelzőket, de nem jönnek a szavak
A korom feketébe vedlett csajoktól valamiért ódzkodunk, senki nem akar …

Ashley-re keressük a jelzőket, de nem jönnek a szavak

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh