Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Veronica ha így kopogtatna be hozzánk, talán nem sértődnénk meg

2024-07-30 Sanyi

Veronica Lengyelországban született, modellkedésből szerzett magának komoly hírnevet, ma már több mint 3,5 millió követője van az Instagramon. Veronica az évek alatt a vállalkozói világot is megismerte, jelenleg társalapítója egy lengyel marketingügynökségnek, amely influenszerek menedzselésével foglalkozik.

Először 2017-ben hívta fel magára a figyelmet azzal, amikor jogi diplomát szerzett és  19 évesen feleségül ment egy idősebb férfihoz, de négy évvel később elváltak; azóta pedig beindult a karrierje és óriási követőtáborra tett szert. A jogi pályát egyenlőre nem erőlteti, elmondása szerint túl unalmas számára de szüleinek szeretett volna bizonyítani azzal, hogy igenis meg tudja csinálni a diplomát. Nem is szeretnénk sokáig húzni az időt, íme Veronica:

Prev Article
Next Article
Tags:Veronica

Related Articles

A Baywatch sztárja lekapta a felsőjét a strandon, és a látottaktól nekünk is nagyon melegünk lett
Kelly Rohrbach ezúttal Honolulun pihent és ha már ott volt, …

A Baywatch sztárja lekapta a felsőjét a strandon, és a látottaktól nekünk is nagyon melegünk lett

Ha Ana lenne a szomszédunk gyakrabban vállalnánk home officet
A home office, vagyis az otthoni munkavégzés intézménye már régóta …

Ha Ana lenne a szomszédunk gyakrabban vállalnánk home officet

Nővé válik a férfi, aki előbb akar nyugdíjba vonulni
Nővé változik, csak hogy 5 évet lefaragjon a nyugdíjhoz szükséges …

Nővé válik a férfi, aki előbb akar nyugdíjba vonulni

Kayla olyat tett a Spar-ban, hogy perrel fenyegeti az áruházlánc
Ha le kell szaladni a boltba venni valamit, akkor azért …

Kayla olyat tett a Spar-ban, hogy perrel fenyegeti az áruházlánc

Nagyszabású akciót indít a rendőrség az autósok ellen
A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebesség-ellenőrzéseket a rendőrség, …

Nagyszabású akciót indít a rendőrség az autósok ellen

A délutáni kávét Nina fogja még édesebbé tenni
A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben …

A délutáni kávét Nina fogja még édesebbé tenni

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh