Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

Kitették az olimpiai faluból a pályafutását 20 évesen befejező úszónőt

2024-08-06 Sanyi

A paraguayi úszónőt azt követően távolították el a párizsi olimpiai faluból, miután állítólag nem megfelelő légkört teremtett a helyszínen.

Elhagyta Párizst a 20 éves Luana Alonso, aki a 100 méteres pillangóúszás selejtezőjében való kiesése után bejelentette visszavonulását. A távozás ugyanakkor nem önként történt, ugyanis a hírek szerint megtiltották számára a sportolói falu használatát. Az Instagram-on több mint félmillió követővel rendelkező úszó a közösségi médiában közzétett egy bejegyzést, amely arra utal, hogy a történtek után visszatért az Egyesült Államokba.

A paraguayi olimpiai bizottság vezetője homályos nyilatkozatban tájékoztatott Alonso elküldéséről, anélkül, hogy részletezte volna, mit is értenek pontosan a sportoló „nem megfelelő viselkedése” alatt. Larissa Schaerer, Paraguay korábbi olimpikonja elmondta: „Jelenléte nem megfelelő légkört teremtett a paraguayi csapaton belül. Köszönjük, hogy az utasításoknak megfelelően járt el, mivel saját akaratából nem töltötte az éjszakát a sportolói faluban.”

Alonso olimpiai szereplése csalódást keltő volt, csak hatodik helyen végzett a selejtezőfutamában, 0,24 másodperccel lemaradva az ötödik helyezett grúz Ana Nizharadzétől, így épphogy lemaradt az elődöntőről. Ezt követően drámai módon bejelentette visszavonulását, de a versenye után is Párizsban maradt.

A sportolói falu, amely mintegy 14 250 versenyzőnek ad otthont a játékok alatt, mindössze opcionális szálláslehetőség az olimpikonok számára, ugyanis a versenyzők vagy egyes szövetségek akár úgy is dönthetnek, hogy saját költségen máshol szállnak meg.

Prev Article
Next Article
Tags:olimpiai

Related Articles

Csak szólunk hogy az olimpia legszebb sportolónője egy magyar lány lesz
A 21 éves magyar kardvívó, Szűcs Luca mindenképpen érmet szeretne …

Csak szólunk hogy az olimpia legszebb sportolónője egy magyar lány lesz

Briana szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Briana szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni

Daria olyan tökéletes mintha megrajzolták volna, csak kár hogy nem a mi ceruzánkkal
Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos …

Daria olyan tökéletes mintha megrajzolták volna, csak kár hogy nem a mi ceruzánkkal

Molnár Anikó hasonló tartalmakat ígér, íme egy kis ízelítő
Molnár Anikó interjút adott Hajdú Péternek a Frizbi TV-ben, és …

Molnár Anikó hasonló tartalmakat ígér, íme egy kis ízelítő

Jamaika fogja fitten tartani ma a szemünket
Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen …

Jamaika fogja fitten tartani ma a szemünket

Nem akarjuk, hogy Ősz legyen, mi nyarat akarunk méghozzá Rose-al
Ha egy pillanatra is azt gondoltad, hogy hagyjuk hogy vége …

Nem akarjuk, hogy Ősz legyen, mi nyarat akarunk méghozzá Rose-al

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh