Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

A szerencse forgandó – vallja April, és büszke arra amit elért

2024-09-08 Sanyi

Az nevet, aki utoljára nevet szokták mondani. A suliban még rajta gúnyolódtak, de mára milliókat keres külsejével April.

April Opal soha nem gondolta volna, hogy ha felnő, akkor kinézetével és hozzáállásával modellként fog majd pénzt keresni, azok után, hogy folyamatosan bántalmazták kinézete miatt az iskolában. Olyanokat mondtak neki, hogy nála a csúnyaság már szinte betegség, így a fiatal nő élete valóban 180 fokos fordulatot vett kamaszkora óta.

Az iskolában töltött napjai kínszenvedések voltak furcsa kinézete miatt. Azonban mára gyönyörű nővé érett, aki havi 30 ezer fontot, vagyis több, mint 13,5 millió forintot keres külsejével – írja a Mirror. Az oxfordi egyetemre készült, de végül rájött, hogy egy-egy képpel jobban tudja biztosítani a megélhetését majd a jövőben. Habár még érik negatív kommentek, ezek könnyen leperegnek róla. Nem veszi magára a kritikákat, mint fiatal korában.

„Nem hiszem, hogy valaha is fel fogom fogni a tényt, hogy jelenleg a külsőmből élek, abból kiindulva, milyen csúnya gyerek voltam. Folyamatosan bántalmaztak miatta. Tényleg furcsa voltam, nem voltam szép. Sőt, ahogy idősebb lettem, csak rosszabb lett, mivel kicsit túlsúlyos is lettem, és nem is sminkeltem.” – vallotta be a 19 éves szépség, aki habár ma már élből visszavág a trolloknak, nem tagadja, hogy a múltban ért sérelmek nagyban kihatnak rá ma is.

Prev Article
Next Article
Tags:szerencse

Related Articles

Isabella olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy kedvenc könyvünk
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Isabella olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy kedvenc könyvünk

Montse szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Montse szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni

Anna tehetségét látva meg is van a kedvenc pincérnőnk
Van, aki gyorsétteremben kezdi, vagy épp pincérnőként, de aztán ráébredt …

Anna tehetségét látva meg is van a kedvenc pincérnőnk

Alvás előtt ideje egy kicsit átmozgatnunk magunkat ezzel a kiváló személyi edzővel
Új év, új élet, a fogadalmak már megvannak, most már …

Alvás előtt ideje egy kicsit átmozgatnunk magunkat ezzel a kiváló személyi edzővel

Megtaláltuk a legfinomabb húsvéti sonkát, annak aki szereti
A tavaszt három dologgal biztosan össze tudjuk kapcsolni. Nemzeti ünnep, …

Megtaláltuk a legfinomabb húsvéti sonkát, annak aki szereti

Ugyan nem egy samsonite, de ezzel a kofferrel bizony Te is szívesen utaznál
Az emberek nagy része télen elutazik valami meleg helyre, nagyon …

Ugyan nem egy samsonite, de ezzel a kofferrel bizony Te is szívesen utaznál

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh