Peter Jackson 600 órányi kép- és hanganyagot nézett át, százéves felvételeket újított fel, színezett ki, pótolt ki esetenként plusz képkockákkal, veteránokkal készített interjúkat vágott, az archív felvételeket szinkronnal, hanghatásokkal látta el, majd az elképesztő vállalkozás eredményeképpen megszületett az év egyik legemlékezetesebb filmélménye. A They Shall Not Grow Old című dokumentumfilmet mindenkinek látnia kell. Filmje annyira emberközpontú, amennyire csak lehet. Nem tol térképeket az arcunkba és narrátor sincs, aki elmondaná, melyik évben melyik fronton mi történt. Magukat a toborzótiszt tanácsára nagykorúnak hazudó gyerekeket láthatunk kiképzés, utazás közben, majd a háború mocskában, miközben veteránok mesélik el, hogyan élték meg a poklot.
A látvány szinte hipnotikus. Többször is emlékeztetned kell magad, hogy nem éppen egy nagyköltségvetésű háborús mozit nézel. A kamera előtt igazi emberek, akiknek az a sors jutott, hogy a történelem egyik legvészterhesebb időszakában éltek és haltak. A képek önmagukban is felkavaróak, de a megszólalók történetei még tovább növesztik a gombócot a torkunkban. A They Shall Not Grow Old azt akarja megmutatni, hogyan nyomorított és keményített meg egy egész generációt az első világháború, az ismeretek átadása szinte csak eshetőleges szándék. Épp ezért a dokumentumfilm címkével ezúttal csak a felszínt kapargatjuk.
