Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Otthagyta az egyházat, hogy felnőtt filmekben próbálja ki a szerencséjét

2020-12-15 Sanyi

A vallásos lány egyik napról a másikra hagyta ott az egyházat, hogy felnőttfilmes színésznőként teljesedjen ki.  Addie Andrews korábban a mormon egyházhoz tartozott, hittérítő volt, és szeretett segíteni az embereken, mára azonban már felnőtt filmjeiről és az Instagramon megosztott képeiről ismert.

A most 31 éves nő egy amerikai kisvárosban született, szülei pedig nagyon vallásosak voltak. Azt viszont megengedték neki, hogy ő maga válassza ki, melyik egyházhoz szeretne tartozni. 17 évesen végül Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához csatlakozott, amely Amerikában az egyik legnépszerűbb felekezet. Mielőtt mormon lett, csak egyszer feküdt le valakivel életében, azután pedig igyekezett engedelmesen betartani azt, hogy házasság előtt nem is fog “bűnözni”. Ezt azonban nem volt egyszerű elfogadnia.

Addie akkor vesztette el a hitét a felekezetében, amikor azt is megtiltották neki, hogy a nővére koszorúslánya legyen, mert szerintük a koszorúslányruha nem felelt meg a mormon szabályoknak. Végül 2017-ben döntött úgy, hogy otthagyja az egyházat. A következő évben Kaliforniába költözött, hogy színésznő lehessen. 

Prev Article
Next Article
Tags:egyházat

Related Articles

“Ezt a legnagyobb túlzással sem lehet fürdőruhának nevezni” – Anllela képtelen leállni
Anllela közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő …

“Ezt a legnagyobb túlzással sem lehet fürdőruhának nevezni” – Anllela képtelen leállni

Lily nagy világjáró és csomagolt nekünk is egy kis útravalót
Kirándulni jó. Szeretjük a természetet főleg, ha az idő megengedi …

Lily nagy világjáró és csomagolt nekünk is egy kis útravalót

Paris Hilton hosszú idő után most újra ledobta a textilt
Paris Hilton szereti meglepni a rajongóit, legutóbb az eljegyzését jelentette …

Paris Hilton hosszú idő után most újra ledobta a textilt

Daniella lehet, hogy még csak 21 éves de imába foglaljuk a nevét
Daniella Beckerman egy 21 éves amerikai lány, aki profi modellként …

Daniella lehet, hogy még csak 21 éves de imába foglaljuk a nevét

Leanna látványától úgy ragadt a szemünk a képernyőhöz, mint légy a papírra
Minden nap arra törekedünk, hogy felkutassuk nektek a világ legszemrevalóbb …

Leanna látványától úgy ragadt a szemünk a képernyőhöz, mint légy a papírra

Danielle megmutatja, hogy Dél Afrikában mennyire van meleg
Danielle Greyling egy magával ragadó Dél Afrikai szépség. Most szívesen lennénk …

Danielle megmutatja, hogy Dél Afrikában mennyire van meleg

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh