Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Ott hagyta az egyházat, és most már a férfiakat szórakoztatja a lelkésznő

2021-03-18 Sanyi

Nikole Mitchell vallásos baptista családban nőtt fel. Már gyerekkorában is arról fantáziált, hogy a rúdon tekeregjen, de akkor a neveltetése megakadályozza, hogy komolyabban is elgondolkozzon ezen. Olyannyira, hogy a háromgyerekes anya lelkész lett.

De még ez is nagyon szúrta a családja szemét, mert szerintük egy nőnek nem egy közösség irányítása a feladata, hanem a konyha vezetése és a gyerekek felnevelése.

“Annak ellenére, hogy mindennek ellentmondott, amit mondtak nekem, a szereplés iránti vágyam miatt úgy döntöttem, lelkész leszek.” – idézte a New York Post. Ez egyébként onnan jött, hogy még 2011-ben csatlakozott egy evangelista megagyülekezethez, ahol sokat tanult a nemi egyenlőségről, de egyébként is nagyon lelkes volt, érdekelte az ottani tanítás, ami végül odáig vezetett, hogy felkérték lelkésznek. 2016-ban a lelkészi ranglétrán már odáig jutott, hogy a most 10, 7 és 4 éves gyerekei nevelése mellett heti előadója lett a gyülekezetnek. Ugyanaz az év volt egyben az is, mikor LMBTQ-témájú színházi előadáson vett részt.

Kettős életet kezdett élni, de 2017-ben végül elhagyta a gyülekezetet és azóta abból él, hogy privát tartalmak oszt meg jó pénzért az egyik internetes oldalon. Ebből mutatunk be most egy kis ízelítőt.

Prev Article
Next Article
Tags:egyházat

Related Articles

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmasan teljen az estétek 9.
Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal,  ami tartalmaz mindenféle …

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmasan teljen az estétek 9.

Minden focicsapat ilyen szurkolót szeretne mint Ivana
Jól tudjuk, a foci világa – az amatőr kispályás focitól …

Minden focicsapat ilyen szurkolót szeretne mint Ivana

Stefania elindult felfedezni a természetet mi meg elvesztünk benne
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal …

Stefania elindult felfedezni a természetet mi meg elvesztünk benne

Megjárta a második világháborút, de a katonai parádén fejtetőre rakták az orosz tankot
Az oroszok augusztus végén ünnepelték a kurszki tankcsata 75. évfordulóját, …

Megjárta a második világháborút, de a katonai parádén fejtetőre rakták az orosz tankot

Íme a 31 éves anyuka, akitől még a legunalmasabb szülőértekezlet is élményszámba megy
Neyleen Ashley egy lélegzetelállító anyuka. Tényleg ritka, hogy valaki a …

Íme a 31 éves anyuka, akitől még a legunalmasabb szülőértekezlet is élményszámba megy

Lehet, hogy már 40 elmúlt, de még mindig a felnőttfilmes szakma egyik koronázatlan királynője
Az 1980-ban Sarah Carradine néven született Katie Morgan húszévesen kezdett …

Lehet, hogy már 40 elmúlt, de még mindig a felnőttfilmes szakma egyik koronázatlan királynője

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh