Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

A tökéletes párkapcsolat titka: Minden együttlét végén 15 ezret fizet az asszonynak

2018-04-16 Sanyi

A dolognak persze voltak előzményei. Az asszony ugyanis megtudta, hogy férje egy masszászszalonként működő bordélyba jár, ahol nem feltétlenül fél óra beszélgetés után fizet ki horribilis összegeket.

A West Midlands-i nő harminc éve van együtt a párjával, akiről nemrég tudta meg, hogy öt éve folytat viszonyt egy kolbászokkal foglalkozó, ősi szakmában dolgozó hölgyeménnyel. A nő már 2013-ban lebuktathatta volna a férjét, ha kicsit is jobban utána jár a dolgoknak, hiszen akkoriban talált egy telefonszámot a férje telefonjában, amit a férfi ügyesen kimagyarázott. Akkor kitörölte a számot, de a számsor évekkel később újra szembe jött vele.

Tavaly év végén a telefonszám újra felbukkant, ám ekkor már sokkal érdeklődőbb volt, így izgalmas dolgok derültek ki imádott párjáról. Megtudta, hogy férje már öt éve kapcsolatban van egy román származású konzumhölggyel, aki pénzdíj ellenében rendesen ellátja a kolbásza baját. A feleség azért is járt jobban utána a dolgoknak, mert a telefonszám előtt még léckeményítő gyógyszereket is talált a lakásban, és akkor még kicsit sem értette (vagy nem akarta érteni), hogy minek van azokra szükség.

Az asszonyt sokkolta a hír, de az öt éves viszony ellenére sem költöztek külön. A feleség attól lett leginkább pipa, hogy nem különféle viszonyokba menekült a férje más-más lányokkal, hanem öt évig ugyanazon örömlány társaságáért fizetett alkalmanként 15 ezer forintot.

A férfi persze szánja-bánja a történteket, és mint mondja, jó útra tért, újra beleszeretett a feleségébe, aki minden együttlétért 15 ezer forinttal rövidíti meg a férjét. Hát így is lehet, kéremszépen.

Prev Article
Next Article
Tags:asszony pénz

Related Articles

Ada bikiniben hozta vissza nekünk a jó időt
Ada most olyan képeket posztolt közösségi oldalára, hogy azonnal követeljük …

Ada bikiniben hozta vissza nekünk a jó időt

Ha szerinted is bő zsírban sül meg jól a kolbász, akkor Tina neked való
Nem tudjuk Ti  hogy vagytok vele, de már kezdjük unni …

Ha szerinted is bő zsírban sül meg jól a kolbász, akkor Tina neked való

Annyira unalmas volt a repülőút, hogy a hátsó ülésen meglovagoltatta a barátnőjét
Egyesek annyira rettegnek a repüléstől, hogy felszakítják az ülés kartámláját …

Annyira unalmas volt a repülőút, hogy a hátsó ülésen meglovagoltatta a barátnőjét

Alaposan átnéztük és azt kell mondjuk Kindly kipufogója nálunk is átment a műszaki vizsgán
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Alaposan átnéztük és azt kell mondjuk Kindly kipufogója nálunk is átment a műszaki vizsgán

Tóth Andi falatnyi bikiniben aranyozta be a napunkat
Tóth Andi ezúttal is kitette amit ki kell, és bikiniben …

Tóth Andi falatnyi bikiniben aranyozta be a napunkat

A  világ legdögösebb futónőjétől még mindig eláll a szavunk
A 19 éves német lány rövid- és középtávfutó, szerencsére még …

A világ legdögösebb futónőjétől még mindig eláll a szavunk

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh