Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Lehet, hogy már 40 elmúlt, de még mindig a felnőttfilmes szakma egyik koronázatlan királynője

2021-09-22 Sanyi

Az 1980-ban Sarah Carradine néven született Katie Morgan húszévesen kezdett el felnőttfilmekben szerepelni, hogy ki tudja fizetni az óvadékot egy ellene indított rendőrségi ügyben. Művésznevével az Elfújta a szél hősnője, Katie Scarlett O’Hara, illetve a Captain Morgan rum előtt kívánt tisztelegni: 2005-re már túl volt több mint kétszáz filmen, és megkapta az XRCO (a felnőttfilmek kritikusainak szövetsége) díját.

A szakmában szereplő színésznőkkel ellentétben Ő jelentős IQ-val rendelkező Morgan később több rádióműsort is vezetett, 2008-ban pedig önmagát alakítva feltűnt az HBO Törtetők című sorozatában is. Ugyanebben az évben megkapta első „rendes” filmszerepét is Kevin Smith vígjátékában, a Zack és Miri pornót forgatban, amiért a Mr. Skin a legjobb olyan színésznőnek nevezte, aki Hollywoodban is érvényesülni tudott.

Az idő pedig repül mert akármennyire hihetetlen Katie is már a negyedik X-et tapossa. Sokan megirigyelnék fiatalos megjelenését. Le a kalappal, így is, meg úgy is.

Prev Article
Next Article
Tags:szakma

Related Articles

Maria imádja a komolyzenét, mi pedig őt imádjuk, amikor levetkőzik
Kiváló zenei ízlésű kolumbiai, Pavarotti rajongót hoztunk most nektek, lessetek …

Maria imádja a komolyzenét, mi pedig őt imádjuk, amikor levetkőzik

Sajnos a Mike Tyson Jake Paul meccsen nem Janey lesz a ringlány, de azért nagyon várjuk
Mike Tyson annak idején minden idők legfiatalabb profi bokszvilágbajnoka volt, …

Sajnos a Mike Tyson Jake Paul meccsen nem Janey lesz a ringlány, de azért nagyon várjuk

Ezért lett ennyire koszos reggelre az autód
Ne nagyon mosd le a héten az autód, nem sok …

Ezért lett ennyire koszos reggelre az autód

Ezúttal Josefine igéző szeme fogja elpattintani a sliccgombot
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Ezúttal Josefine igéző szeme fogja elpattintani a sliccgombot

Óriási meccs jön szombaton, Figo és Ronaldinho mellett veterán nagyágyúk lépnek pályára
Igazi csemege lesz a hétvégén rendezett jótékonysági meccs, ahol Figo …

Óriási meccs jön szombaton, Figo és Ronaldinho mellett veterán nagyágyúk lépnek pályára

Yael nagyon jól tudja mi az erőssége, ezért amikor csak lehet hátat fordít
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Yael nagyon jól tudja mi az erőssége, ezért amikor csak lehet hátat fordít

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh